A szepszis kezelésének hatékonyabb módszerén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem aneszteziológiai és intenzív terápiás intézetének szakemberei Molnár Zsolt professzor vezetésével - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Ítéletében a bíróság megállapította: a pert indító amerikai férfi rákbetegségének kialakulásához jelentős mértékben hozzájárult a glifozátot tartalmazó Roundup, amelynek használati utasításában a gyártó nem tüntette fel a kártékony hatásokat. A
A genetikailag megváltoztatott gyermekeket eredményező emberi petesejtek, spermák vagy embriók génszerkesztésének globális tilalmára szólított fel egy nemzetközi tudóscsoport a Nature című brit tudományos folyóiratban közzétett cikkében az után, hogy egy kínai tudós ősszel bejelentette az első génszerkesztett ikerpár megszületését a világon.
A mellráknak tizenegy genetikailag különböző altípusa van és ezek mindegyikének más a lefolyása, valamint a kezelés utáni kiújulásának az esélye - derült ki a Nature című tudományos folyóiratban publikált új
A napi rendszerességgel szunyókálók vérnyomása észrevehetően csökken azokéhoz képest, akik nem élvezhetik a délutáni szieszta előnyeit - állapították meg görög kutatók, akik az Amerikai Kardiológusok Társasága 68. éves tudományos tanácskozásán
A tavaszi fáradtság időszaka a szokásosnál is megterhelőbb lesz a szervezetre idén - hívta fel a figyelmet Pintér Ferenc meteogyógyász az M1 aktuális csatornán pénteken.
A középkori ólomüvegkészítés mintájára előállított bioaktív üveg segíthet az E. coli-fertőzés elleni küzdelemben - ezt állapította meg egy új kutatás, amelyet az Astoni Egyetem tudósai végeztek.
Kismértékben növelheti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát a hosszú távon, szájon át alkalmazott hormonterápia menopauza utáni nők esetében - derítették ki finn kutatók. A kutatók hangsúlyozzák, hogy az abszolút kockázat kicsi
A kongresszus tagjai is aggódnak a kanyarójárvány terjedése miatt az Egyesült Államokban - ez derült ki a szenátus egészségügyi bizottságában tartott keddi meghallgatáson.
A hagymafélék rendszeres fogyasztása csökkentheti a kolorektális daganatok (vastag- és végbélrák) kialakulásának kockázatát – derült ki egy kínai tanulmányból.
Évente körülbelül 1100 gyerek szorul kardiológiai ellátásra, de csökken a szívfejlődési rendellenességgel születő gyerekek száma – közölte a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) főigazgatója kedden az M1-en.
Az altatásos műtétek során használt izomlazítók hatásainak pontos megfigyelésére alkalmas monitort fejlesztett ki a Debreceni Egyetem (DE) aneszteziológiai és intenzív terápiás klinikája, valamint az amerikai Mayo klinika közreműködésével a svéd