Jump to content

Az állandó zaj növeli a szívroham esélyét

2015. 11. 18. 16:00

A mindennapok során szüntelen robaj veszi körül az embert, és a külvilág hangjai az otthon békés falain át is beszivárognak, hiszen a tévé sercegése, az elektromos eszközök búgása mindenhol hallatszódik. A baj ezzel az, hogy az agy képtelen így pihenni, aminek következménye a hirtelen roham.

Az összefüggés egyszerű. A zaj, mint állandóan jelenlévő dolog megterheli a szervezetet. Egy hosszú nap után hazaérve ugyan úgy nincs tényleges csend. Az elektromos kütyük állandó zúgása, a bekapcsolt tévé, és rádió is megterheli az agyat.

Az állandó zaj miatt a szervezet képtelen a regenerációra, így a nap folyamán ért stresszt nehezebben képes feldolgozni. A lassú feldolgozási folyamat a stressz-szint növekedésével jár, ami szépen lassan átrendezi a hormonális, és koleszterin terepet.

Az állandó stressz a szervezetet örökös „stand by” állapotban tartja, így igazán sosem tud relaxálni. Ebben az állapotban a kortizol szint is megnő, mely hozzájárul a szervezet általános legyengüléséhez, és növeli a vér koleszterinszintjét. A magas koleszterin pedig a szívinfarktus egyik legnagyobb rizikófaktora.

Érdemes naponta pár órára elvonulni a lakás egy olyan pontjára, ami a legtávolabb eső mindenféle zajforrástól.



További érdekességekért, bátran keresse fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!
(Kép: bernardinai.lt)