Jump to content

Sok a felderítetlen HIV-fertőzött

2016. 05. 09. 12:36

Évente mintegy 300 új HIV-fertőzöttet regisztrálnak az országban - mondta Szlávik János infektológus a Magyar Nemzetnek.

Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főorvosa a napilap szerdai számában arról szól, hogy bár nincs az országban járvány, de nagyon sok a felderítetlen fertőzött.

Szlávik János szerint legalább 4000 hazai beteg lehet, az érintettek több mint fele nem is tud az állapotáról, ezért sokkal több embert kellene szűrni. Évente például 40-50 esetben már a sokkal veszélyesebb AIDS-stádiummal kell kezelni a pácienseket.

A napilap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) egy friss jelentésére hivatkozva írja: nem megfelelőek a felvilágosító kampányok, gyakran épp azért adják tovább a HIV-vírust a fertőzöttek, mert nincsenek tisztában azzal, hogy betegek.

A lap kitér arra: a KSH adatai alapján 2014-ig 2845 fertőzést jelentettek az országban. Szlávik János szerint ez a szám azonban nem pontos, mert tartalmazza az elhunytak számát és a nálunk diagnosztizált migránsokat is. A szakember szerint tény az is, hogy nemcsak a HIV, de más nemi úton terjedő betegségek is egyre gyakrabban fordulnak elő.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!
(Kép: petfinder.com Forrás: szeniormagazin.hu/hirado.hu)