Jump to content

A stoke „előre jelezheti” érkezését

2017. 04. 07. 08:30

Vannak intő jelek, amelyek figyelmeztetnek a komoly betegségre. A többi csak azon múlik, tudunk-e olvasni belőlük. Hazánkban közel 45-50 ezer ember kap évente szélütést, pedig ez a szám redukálható volna.

A stoke-ról beszélni kell, mert másként hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy egy igen komoly jelenségről van szó. A stroke világszerte a harmadik leggyakoribb halálok. Magyarországon évente mintegy 40 ezren kapnak szélütést, azonban csupán 5-7 százalékuk kerül idejében kórházba. A statisztikai adatok szerint 13 ezren veszítik életüket agyi érkatasztrófa következtében és legalább 200-250 ezer ember él a betegség árnyékában.

Az összes stroke-esetet tekintve mintegy 10 százaléka 50, míg 27 százaléka pedig 60 éves kor alatt jelentkezik. Az elmúlt években nem egy fiatal és középkorú felnőtt esett a stroke áldozatául, sőt ez a betegség gyerekkorban is egyre gyakrabban fordul elő.

A statisztikai adatok szerint a túlélők 48 százaléka féloldali bénulásban, 12-18 százalék beszédzavarban szenved, 22 százalék járásképtelen, 24-53 százalék részben vagy teljesen mások segítségére szorul, 32 százaléka küzd a depresszióval. Egy évvel a stroke után a betegek egyharmada már nem él, egyharmada maradványtünetekkel, csak mások segítségével tudja élni a mindennapjait, egyharmada pedig vissza tud térni a munkába és el tudja látni önmagát.

Mi áll a hátterében?

A betegség hátterében legtöbbször az agyat ellátó ér elzáródása áll, csak az esetek körülbelül 15 százalékában beszélhetünk agyvérzésről, mint kiváltó okról. Ma már széles körben ismert, hogy a stroke kezelése azért is sürgős, mert a szélütés minden órájában körülbelül 700 km idegpálya és 2 millió idegsejt pusztul el.

Tünetei

Ha valaki a stroke tüneteit (hirtelen beszédzavar, egyensúlyvesztés, féloldali végtagbénulás vagy -zsibbadás) észleli, nem szabad várni a háziorvosra, vagy arra, hogy másnapra kialussza a betegséget, hanem rögtön tárcsázni kell a 104-es számot, hiszen a mentősök jól tudják, hol kaphatják meg a betegek 3-4 órán belül azt a vérrögoldó kezelést, amellyel nemcsak a túlélés esélyét lehet növelni, hanem el lehet kerülni a maradandó károsodást.

A tünetek lehetnek múló jellegűek vagy maradandóak, és együtt vagy külön-külön is előfordulhatnak. Akár már egyetlen jel megléte is figyelmeztethet a stroke kialakulására. A múló tünetek esetén a beteg stroke esélye igen magas, ilyenkor is azonnal orvoshoz kell fordulni. A tünetek viszonylag hirtelen jelentkeznek: például ébredéskor, vagy pár perc alatt. Senkit ne tévesszen meg, ha a tünetek gyors javulást mutatnak, mert visszatérhetnek, és végleges bénulássá súlyosbodhatnak.

Létfontosságú, hogy mindenki tisztában legyen a stroke tüneteivel, ismerje fel őket, hogy minél előbb kezeléshez jussanak, és tünetmentesen térjenek vissza a mindennapokhoz.

 

További érdekességekért, bátran keresd fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!

(Forrás: szeniormagazin.hu |Magyar Stroke Társaság | Kép: pixabay.com)