Jump to content

Az Alzheimer-kór, azaz a felejtés betegsége – hogyan zajlik le?

2018. 03. 07. 18:00

Mik az első tünetek, hogyan kell elképzelni, s kiket érinthet? Látványos grafikán látható az egész folyamat!

A demencia pontos kiváltó okait még ma is kutatják a tudósok. Viszont az tény, hogy a 75 évnél idősebb emberek esetében 80 százalékuknál kimutatható úgynevezett neuropatológiai azaz idegrendszeri elváltozás. Sok esetben kevert kórképpel találják szemben magukat az orvosok, mivel a rettegett Alzheimer-kór mellett krónikus agyi keringési zavar vagy Lewy-testes betegségek is jelentkezhetnek.

Utóbbi esetében az idegsejtekben úgynevezett Lewy-testek képződnek, amelyek az agyban elsorvadnak és elpusztulnak. A beteg szellemi tevékenysége pedig ennek következtében feltartóztathatatlanul hanyatlik. A kór jelen ismereteink szerint gyógyíthatatlan, és főként az idős férfiakat érinti.

A demencia, és azon belül az Alzheimer-kór előfordulásának gyakorisága az életkor előrehaladtával növekszik. 65 éves kor felett pedig nagyjából ötévente megduplázódik az esély arra, hogy valakinél kialakul a betegség. Az első számú kockázati tényező tehát a magas életkor.  A 65-74 év közöttiek mintegy három százaléka szenved a demencia valamilyen formájában, míg a 85 éves kor felettieknek már majdnem fele.

Hogy néz ki egy egyetlen képben?

(Forrás: szeniormagazin.co.hu | Kép: pixabay.com, MTI)