Jump to content

A pulzusod egy dologról árulkodik igazán

2018. 05. 14. 13:00

Az pedig nem a percenkénti szívösszehúzódások száma. Attól függően, hogy könnyen vagy nehezen tapintható, egy nagyon fontos dologról kapunk képet.

A pulzus nem csak az orvosok kezében számít pontos és gyors diagnosztikai „eszköznek”, hanem a hétköznapi emberében is. Elvégre, mi magunk is könnyedén ellenőrizhetjük vele szívünk állapotát a kitapintásával.

Mennyire érezhető?

A pulzus alapvetően nem csak a percenkénti szívverésről ad tájékoztatást, hanem a szervezet komplett állapotásól. Például a önmagában a pulzus kitapintása is már árulkodó jellegű. Hiszen, ha túl „mélyen” vagy szinte szemmel látható módon már a bőr felszínén kitapintható, az is mást jelent.

Az egyenletes időközönként és egyenletes erővel lüktető percenkénti szívverés az ideális, az ettől eltérő pulzusok számos betegséget jeleznek elő.

A gyenge és erős intenzitás között váltakozó pulzus a szívritmuszavar első jele. Ez a gyakorlatban úgy érezhető, hogy a pulzus „ugrál”. Ha a tapintható szívverések gyors ütemben követik egymást, majd egy nagyobb szünet következik, akkor pajzsmirigyproblémákra, de a szervezet felborult elektrolit egyensúlyára is lehet gyanakodni.

A 60-nál alacsonyabb pulzus alacsony vérnyomásra, gyenge pajzsmirigy működésre utalhat, illetve legyengült immunrendszerre. A 80-nál magasabb túlzott anyagcsere-működést jelez, illetve gyulladásra, betegségekre, lázra utalhat, és savtúltengésre, stresszre, idegességre is.

Bizonyos betegségek felismerhetők a pulzus különböző helyein és mélységein történő kitapintásával. Ha a felszínhez közelebb erősebb a pulzus, akkor heveny folyamatot jelez (influenza, gyulladás, láz), viszont ha a szokottnál mélyebben kell keresni, akkor a betegség idült (vérszegénység, energiahiány).

Évszázados hagyomány és a megfelelő pulzus

A kitapintás alapján megjósolható betegségek már a kínai gyógyászatban is kitüntetett helyen szerepeltek. A tradicionális kínai gyógyászat harminc különböző pulzusmintát különít el, így az orvosoknak volt miből dolgozniuk.

Manapság szintén fontos szerepet tölt be a pulzusvizsgálat. A normális nyugalmi pulzus percenként 70-72. Tehát a 60 alatti érték alacsonynak a 80 feletti érték pedig magasnak számít. Persze utóbbiak függnek az elvégzett munka, és megterhelés mennyiségétől, milyenségétől. Sőt, a rendszeresen sportolók esetében a 60 körüli vagy alatti érték teljesen normális. A pulzus mértékét a gyógyszerek is befolyásolhatják.

Ami az értéket illeti, az alacsonyabb pulzus mindig „jobb”, mint a magas. Ha természetes módon szeretnénk csökkenteni a magas pulzust, a rendszeres sport, és azon belül az úszás-futás kombinációja kiváló rá. A sportoláson túl bizonyos ételek és italok kiiktatása is sokat tesz az egészséges szív megőrzésében.

 

(Forrás: szeniormagazin.co.hu | Kép: pixabay.com)