Jump to content

A digitális világ vizuális kihívásai

2018. 10. 22. 17:00

Az októberi látás hónapja kampány a digitális világ vizuális kihívásaival foglalkozik. A hónap végéig csaknem háromszáz vizsgálati pont és a optikai szaküzlet várja ingyenes látásvizsgálatra és szaktanácsadásra az érdeklődőket.

Az idei látás hónapját A digitális világ vizuális kihívásai – védekezés a kék fény ellen mottóval rendezik. Szabadi Zsolt, a szervező Magyar Látszerész Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a digitális eszközök egyre inkább a hétköznapjaink részévé váltak, és az általuk kibocsátott kékfény-terhelés pedig kortól függetlenül mindenkit érint, akár szemüveges, akár nem.

Az okostelefonok, táblagépek, számítógépek, tévékészülékek, a GPS eszközök vagy a LED-es világítás túlzott használata a szem megerőltetéséhez, szemfáradtsághoz vagy akár álmatlansághoz is vezethet – hangsúlyozta Szabadi Zsolt. Hozzátette: léteznek ma már olyan optikai megoldások, amelyekkel ezt a kékfény-terhelést csökkenteni lehet.

A cukorbetegség vakságot is okozhat

A kezdeményezéshez idén is csatlakozott a Semmelweis Egyetem szemészeti klinikája. Nagy Zoltán Zsolt igazgató a cukorbetegség legsúlyosabb szövődményére, a diabéteszes retinopátiára hívta fel a figyelmet a látás hónapja kapcsán.

Az MTI-hez eljuttatott közleményből kiderül, a betegség során kóros elváltozások alakulnak ki a látóhártya kisereiben, ami látáskárosodáshoz, hosszú távon pedig vaksághoz vezethet, és leginkább a rosszul beállított vércukorszint következménye.

Tudatossággal és szűréssel megelőzhető a látásromlás

Bár a kórkép kialakulása megfelelő táplálkozással, rendszeres vércukorméréssel, testmozgással és évenkénti szemfenékvizsgálattal megelőzhető lenne, a 30 és 65 éves kor között kialakuló vakság leggyakoribb oka a fejlett országokban mégis a diabéteszes retinopátia.

A szakértő hozzátette, 95 százalékban megelőzhető lenne a látásromlás vagy vakság, azonban a Semmelweis Egyetem két évvel ezelőtt végzett országos felmérése szerint a cukorbetegek mintegy egyharmada soha nem volt szemészeti szűrésen.

 

(Forrás: szeniormagazin.co.hu | Kép: pixabay.com)