Jump to content

Brit tudósok kiszámolták, hány embert kell beoltani a harmadik hullám elkerüléséhez

2020. 01. 29. 18:37

A Covid vakcinákat hetente kétmillió embernek kell beadni a harmadik hullám elkerüléséhez – figyelmeztetnek a szakértők.

A londoni Higiénés és Trópusi Orvostudományi Iskola (LSHTM) kutatásai szerint a kormányzat jelenlegi oltási célját meg kell duplázni – írja a The Sun. 

Az ajánlás a vészhelyzetek tudományos tanácsadó csoportja (Sage) által megosztott dokumentumban jelent meg. Érthető tehát, hogy körbejár a képviselők között. Az eddigi információk szerint az önkéntesek hetente legalább egymillió oltást fognak beadni január közepéig.

Az LSHTM modellezése szerint azonban ez nem elegendő a vírus harmadik hullámának megállításához. Hétfőn a brit kormány közölte, hogy a kitűzött cél kétmillió ember beoltása január közepéig, és remélik, hogy márciusra 15 millió ember immunis lesz.

A Sage egyik tagja szerint az ún. nyájimmunitás akkor alakulhat ki hatékonyan, ha a lakosság 70-80 százaléka megkapja az oltásokat. A szakember fordulópontnak tekinti a vakcinát, amennyiben jóváhagyja azt a Gyógyszer- és Egészségügyi Termékek Szabályozási Ügynöksége.

A szabályozók napokon belül rendelkezésre állnak az Oxford és AstraZeneca oltásának engedélyezésére, így végre feltámadt a remény, hogy az élet mihamarabb visszatér a normális mederbe. A kormány ebben az esetben felülvizsgálja az oltási tervét.

Boris Johnson brit kormányfőnek állítólag szigorúbb intézkedések bevezetését javasolták a tudósok, de egyelőre nincs javaslat az 5-ös szintű intézkedésekre, így marad a 4-es szint.

A tudósok azt mondták, hogy az új, mutáns vírus gyorsabb terjedése miatt a reprodukciós arány egy fölé emelkedhet, vagyis egy beteg több mint egy embert fertőzhet meg. Ennek megakadályozására a szakértők szerint az iskolákat sem lehet majd nyitva tartani.

(Forrás: szeniormagazin.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)