Jump to content

A kórházban kezelt fertőzöttek egyharmadánál jelentkezik akut vesekárosodás

2020. 05. 21. 13:10

A kórházban kezelt koronavírus-fertőzöttek egyharmadánál jelentkezik akut vesekárosodás, és mintegy 15 százalékuknak van szüksége dialízisre egy csütörtökön bemutatott amerikai kutatás szerint.

A kutatást a Northwell Health, New York állam legnagyobb egészségügyi szolgáltatójának kutatócsapata végezte. „A kórházi kezelésre felvett első 5449 páciens 36,6 százalékánál alakult ki akut vesekárosodás” – közölte Kenar Jhaveri, a New York-i Great Neckben lévő Hofstra-Northwell intézet nefrológusa.

Az intézmény kutatási eredményeiről a Kidney International című szaklapban számoltak be. Akut vesekárosodás akkor történik, amikor a vese képtelenné válik szűrőfeladata ellátására. Azoknak a pácienseknek, akiknél veseelégtelenség lépett fel, 14 százaléka szorult dialízisre – fejtette ki Jhaveri.

Ez az eddigi legnagyobb, a Covid – 19-betegek vesekárosodását vizsgáló tanulmány. Megállapították, hogy a veseproblémák hamar jelentkeznek, a páciensek 37,3 százaléka vagy már elégtelen veseműködéssel érkezett a kórházba, vagy a felvételt követő 24 órában alakult ki náluk a betegség.

(Forrás: szeniormagazin.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)