Jump to content

Nagy-Britanniában az 50 év felettiek mindegyike megkapta az oltást, vagy van oltási időpontja

2021. 04. 13. 14:49

Nagy-Britanniában az 50 évesnél idősebb korosztályok és a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok mindegyik tagja már vagy megkapta a koronavírus elleni oltást, vagy van időpontja az oltás beadására - közölte kedden a brit kormány. A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) kedden Angliában megkezdte a 45 év felettiek értesítését arról, hogy foglalhatnak oltási időpontot.

A Downing Street a bejelentésében hangsúlyozza, hogy az 50 évesnél idősebb korosztály oltási programját a kitűzött határidő előtt sikerült elérni, ugyanis a kormányzati tervekben az szerepelt, hogy ezek a lakossági csoportok április 15-ig jussanak hozzá a koronavírus elleni vakcinához.

A brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (JCVI) által még tavaly összeállított elsőbbségi lista élén az idősotthonok lakói és gondozóik mellett a 80 éven felüliek, valamint az egészségügyi ellátás és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozók álltak, majd időrendi sorendben a 75, a 70, a 65, a 60, az 55, végül az 50 éven felüliek következtek.
Boris Johnson brit miniszterelnök keddi nyilatkozatában a nagy-britanniai oltási kampány hatalmas jelentőségű mozzanatának nevezte, hogy teljesült a JCVI által kijelölt összes kockázati csoport oltási terve.

Johnson hozzátette: Nagy-Britannia most már elindulhat annak a célnak a teljesítése felé, hogy július 31-ig a teljes brit felnőtt lakosság részesüljön a koronavírus elleni oltásban.

A londoni kormányfői hivatal kiemelte, hogy az első és a második dózisokkal együtt csaknem 40 millió adag vakcinát adtak be a december 8-án indult tömeges oltási kampány kezdete óta, és a következő napokban megkezdik az 50 éven aluliak értesítését arról, hogy jelentkezhetnek oltási időpontért.

A Downing Street szerint a jelenlegi elképzelés az, hogy az oltási program új szakaszában elsőként a 40-es éveik végén járókat értesítik arról, hogy foglalhatnak oltási időpontot.

Az NHS Angliában már kedden meg is kezdte az értesítések kiküldését a 45-49 éves korosztály tagjainak arról, hogy foglalhatnak oltási időpontot az erre kialakított online felületen.

A nagy-britanniai oltási kampányban ezzel megkezdődött az első olyan szakasz, amelyben a JCVI elsőbbségi listáján szereplő legveszélyeztetettebb korosztályokon, egészségi kockázati csoportokon és foglalkozási területeken kívüli lakossági csoportok - vagyis 50 év alatti egészséges felnőttek - is hozzájuthatnak a koronavírus elleni oltáshoz.

Angliában hozzávetőleg 3,7 millió 45-49 év közötti ember él.

A brit egészségügyi minisztérium legújabb adatai szerint a koronavírus elleni oltás első dózisát 32 190 576-an, a második adagot 7 656 205-en kapták meg a nagy-britanniai oltási kampány kezdete óta.

Nagy-Britanniában jelenleg az Oxford/AstraZeneca-vakcinát, a Moderna oltóanyagát és a Pfizer/BioNTech-oltást használják.
Az angliai közegészségügyi szolgálat (PHE) az oltások hatékonyságát vizsgáló átfogó kutatásáról minap közzétett részletes jelentésében közölte: a modellszámítások arra vallanak, hogy december eleje és március vége között a 80 éven felüli lakosságon belül 9100, a 70-79 éves korosztályban 1200, a 60-69 év közötti korcsoportban száz, vagyis a teljes vizsgált népesség körében 10 400 halálesetet sikerült megelőzni a koronavírus elleni oltással.

(Forrás: szeniormagazin.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)