Jump to content

Másfélszer több a melanómás beteg, mint tíz éve

2017. 06. 16. 17:05

Ugrásszerűen nőtt a bőr daganatos elváltozásainak gyakorisága az elmúlt egy évtizedben, ezen belül a legsúlyosabb ráktípus, a melanóma előfordulása emelkedett a legnagyobb mértékben, csaknem másfélszeresére.

A Semmelweis Egyetem (SE) közleményében idézi Holló Pétert, az SE Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának igazgatóhelyettesét, aki a fényvédelem és a rendszeres anyajegyvizsgálat fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen a korai felismerés és eltávolítás jelentősen befolyásolja a betegség lefolyását.

Az elmúlt években átlagosan 2 300 új melanómás beteget regisztráltak Magyarországon, és ez a legsúlyosabb bőrdaganat leginkább a világos bőrűeket, világos szeműeket veszélyezteti, illetve azokat, akiknek sok anyajegye van - ismertette a szakember. Hozzátette: ritkábban ugyan, de barna bőrűeknél is kialakulhat ez az elváltozás.

Összességében elmondható, hogy a többi bőrrák - például basalioma, laphámrák - esetében is jelentős növekedés mutatkozik a betegek számában. Ezek lényegesen gyakoribbak, mint a melanóma, de kevésbé veszélyes tumortípusok. Ha idejében felismerik őket, nem járnak komoly következményekkel, ám ha későn megy orvoshoz a páciens, a laphámrák akár áttéteket is képezhet.

Holló Péter elmondta, a bőrt érintő tumorok legtöbbje mögött a genetikai tényezők mellett a káros UV-sugárzás és a többszöri leégés áll, ezért is kiemelten fontos a megfelelő fényvédelem, továbbá a déli órákban magas UV-sugárzás esetén kerülni kell a napot. Emellett ajánlatos naponta többször magas faktorszámú fényvédőt használni.

Kiemelte azt is, hogy ablak mögött, így akár az autóban, vagy árnyékban is érhetik káros sugarak a bőrünket, tehát ott is óvnunk kell magunkat az erős sugárzástól.

A teljes bőrfelszín évenkénti vizsgálata elengedhetetlen része a megelőzésnek, különösen azoknak fontos erre odafigyelniük, akiknek sok anyajegyük van, vagy előfordult a családjukban bőrrák - javasolja a klinika igazgatóhelyettese, hangsúlyozva az önvizsgálat fontosságát. Amennyiben új anyajegy jelenik meg, vagy egy régebbinek megváltozik a mérete, színe, viszket vagy vérzik, akkor érdemes mielőbb bőrgyógyászhoz fordulni. Nem érdemes elodázni a vizsgálatot, ha ugyanis kialakul a betegség, akár végzetes is lehet.

(Forrás: szeniormagazin.hu;MTI | Kép: pixabay.com)