És csak mesélte a csodálatosnál csodálatosabb dolgokat. Az egyikük történetesen nem volt valami jó hangulatban, amivel lehetőséget kínált emberünknek, hogy a részvétét is megossza. És úgy mutatott részvétet, hogy nem mondott tovább vicceket. Úgy vélem, ha úgy hozza a helyzet, ez is irgalmas cselekedet lehet. Aztán leült az egyik jelenlévő mellé és azt mondta:
- Nem ismerlek, de én ahhoz a másik csoporthoz tartozom, amelyik amott vesz rész egy szemináriumon. Segíthetek valamiben?
És sikerült kifejeznie önmagának ezt a gazdag részét. 90 perc elteltével visszajött és majd szétvetette az öröm.
- El sem tudom mondani, mit érzek!
- Most már érzed a gazdagságot? …
- Igen, mérhetetlenül gazdagnak érzem magam az énem sok nagyszerű részével, amelyeket eddig még nem hagytam kifejezésre jutni. Soha nem engedtem meg magamnak. Aztán jött az igazi csattanó, amit a szemináriumi csoport eszelt ki. Amíg ebédelt, valaki elvette a kalapját és ebbe minden jelenlévő pénzt tett. Mire a barátunk visszatért, halomban állt a pénz a kalapban, mert a társaság be akarta mutatni neki, hogyan működik a jótett. … Miután helyet foglalt és mindenről beszámolt, a többiek átadták neki a pénzt. És csak ült ott a kalappal a kezében … és kicsordultak a könnyei. Közvetlen tapasztalatot szerzett a mindörökké érvényes törvényről: amit másnak adsz, azt magadnak adod. Adhatod az egyik formában és visszajön a másikban. De olyan nincs, hogy ne jöjjön vissza, mert mindnyájan egyek vagyunk.
Nem akarom, hogy sekélyesnek vagy olcsónak hangozzék, amit mondok. … Életem közel egy esztendejét az utcán töltöttem. És jól emlékszem, mi segített ki onnan. Amikor úgy döntesz, hogy tékozlón osztogatod annak a legnagyszerűbb részét, aki vagy, mindenkinek, akinek az életét megérinti az életed: kilencven napon belül megváltozik az életed. Vigyázz! Mert az emberek hirtelen rá fognak jönni, ki vagy.” (forrás: N. D. Walschnak,„Beszélgetések Istennel /fOTÓ:fortheloveofbeardedmen.tumblr.com)
