Jump to content

Szex hatvan év fölött?

2016. 12. 18. 16:05

A tabutéma lista éllovasa az időskori szerelmeskedés, amiről az ifjak azt feltételezik, hogy nincs, holott nagyon is létezik. Sőt.

Valamiért hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy nagyszüleink vagy megözvegyült idős rokonaink nem vágynak az intimitásra, és magától értetődőnek vesszük azt, hogy a nyugdíjkorhatár felett csak a rejtvényfejtés nyújtja az élvezetet. Az ELTE Társadalomtudományi karának megjelent friss tanulmánya azonban egészen más megvilágításba helyezi az időskori szex és kapcsolatteremtés kérdéskörét. A publikáció a 65-99 éves korosztályt vizsgálta.

A tanulmány írójának, Kemény Rékának kutatásából több tabudöntő adat is kiderült, többek közt, hogy a 60 év felettiek körében népszerűbb az online társkeresés, mint a 30 év alattiaknál. A megfigyelés alapjául szolgált társkereső oldalon (randivonal.hu) olyan 65 év felettieket elemzett, akik magyarországi lakóhellyel rendelkeztek. Ez alapján elmondható, hogy több nő keres az interneten társat, mint férfi. A nők között pedig több az özvegy, mint az elvált- nyilatkozta a hirado.hu-nak a tanulmány készítője. Kitért arra is, hogy egy ausztrál kutatás arról számolt be, hogy a társkeresés útján kialakult kapcsolatokban a 62 év felettiek már az első találkozást követő negyedik héten létesítettek szexuális kapcsolatot.

Szintén megdöbbentő adattal zárult egy amerikai kutatás is, amely arról számolt be, hogy hetven év felett is gyakori a szexuális élet és vágyakozás, sőt az is előfordul, hogy a nagyszülők többet szexelnek, mint unokáik, azaz a 18-26 éves korosztály.

Hiba volna azt feltételezni, hogy az idő múlásával a szexuális vágy, az intimitás iránti szükséglet is megcsappanna. Az ember attól, hogy átlépi a hatvan éves kort ugyan úgy érző, szexuális lény marad, pusztán a társadalom és az idősekkel szemben támasztott elvárások ellehetetlenítik azt, hogy megéljék vágyaikat, vagy beszéljenek róluk.

Persze ez csak az érem azon oldala, amiről keveset hallani. Az idősebb generáció nagy csoportja a szeretett személy elvesztése után nem vágyik új kapcsolatra, aminek okai közt a függetlenség feladása, a kihasználástól való félelem, és a rossz ízű megjegyzések is előkelő helyen szerepelnek. A legfőbb ok talán mégis a másik iránti őszinte, mély szeretet, és tisztelet. 

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!

(Forrás: szeniormagazin.hu | Kép: wikimedia.org)