Jump to content

Ez nem fikció, ez a valóság - itt a magyar kivi!

2017. 08. 13. 09:05

Két évtizede, a 90-es években kezdődött a kivi magyarországi történetének legújabb fejezete, amikor is az ültetvény tulajdonosának családi udvarán kinőttek az első fák.

Ebből sikertörténet – a kivi szempontjából legalábbis – azért lett, mert a hely mikroklímája tökéletesen alkalmas arra, hogy termést hozzanak a melegebb, akár szubtrópusi eredetű növények,így a kivi mellett a füge is, hiszen mind a téli, mind a tavaszi fagyok ismeretlenek itt.

Ehhez persze megfelelő összetételű talaj is szükségeltetik, ami Becsehelyen rendelkezésre áll – ismertette Miklós Ákos Márton, az ültetvény tulajdonosa.

Még Önnek is teremhet kivije

De nem csak a horvát határ mellett fordulhat termőre egy kivifa, ugyanis Miklós Á. Márton jó hírrel szolgálta a saját kiviben reménykedőknek is: optimális esetben ugyanis a növény már a harmadik évben termést hozhat akár egy otthoni kertészetben is.

A tervekről szólva elmondta: egy Brazíliában őshonos gyümölcs magyarországi meghonosítását tervezik megvalósítani, annak ellenére, hogy annak a fagyérzékenysége már a magyar viszonyok határmezsgyéjén mozog.

 
 
 
(Forrás: szeniormagazin.hu;biokalauz.hu;hirado.hu | Kép: cen.acs.org)