Sokszor hitetlenkedve fogadjuk, hogy egyeseket páni félelem fog el a bohócoktól vagy viszolygást éreznek a lyukak láttán. Pedig ezek létező fóbiák, és még nem is a legkirívóbbak. Az alábbiakban kissé bizarr fóbiákkal és félelmekkel ismerkedünk meg közelebbről.

Coulrofóbia – rettegés a bohócoktól

Míg egyesek kedvelik a cirkuszokban és nagyobb összejöveteleken feltűnő, általában vörös hajú, fehérre mázolt arcú , pirosra festett orrú, tarka ruhás figurákat, addig másokat kiver tőlük a víz. A szakirodalom az utóbbi jelenséget már saját szakszóval írja le.

A bohócok pedig évezredek óta jelen vannak a különböző kultúrákban. Az egyiptomi fáraókat törpék szórakoztatták, a középkori várakban udvari bolondok feleltek a jókedvért, míg a vásárokban komédiások tartottak görbe tükröt a világ elé. Azonban ezeknek a mulattatóknak mindig is volt egy gonosz oldaluk, bárkit kifigurázhattak.

De mégsem ez az igazi gyökere annak, hogy sokan rettegnek a bohócoktól. Számos negatív hiedelem kialakulásához hozzájárultak a hollywoodi producerek is, akik jó pár thrillerben és horrorfilmben a bohócokat állították be főgonoszként. Elég csak visszatekintenünk a tavalyi évre, ahol Stpehen King AZ című regényének legújabb filmadaptációjában Pennywise, egy bohóc alakot öltő démon ragadja el magával a gyanútlan gyermekeket a csatorna mélyére. De a sokak által kedvelt képregény-feldolgozásban, a Batman-filmekben is a denevérjelmezes szuperhős egyik főellensége az őrült gonosztevő, Joker, aki szintén bohócként jelenik meg.

De a valóság is adott okot arra, hogy időnként megrettenjünk ezektől a viccelődő figuráktól. A 70-es évek Amerikájában a hírhedt sorozatgyilkos, John Wayne Gacy szabadidejében bohócként szórakoztatta a közönséget. Ezért is ragadt rá a „gyilkos bohóc” elnevezés.

A pszichológusok szerint a bohócfóbia több okból is kialakulhat. Okozhatja egy negatív gyermekkori trauma, mint mondjuk egy balul elsült csíny a cirkuszban. De egy elfojtani próbált, rossz érzés is feltörhet valamilyen fóbia formájában.

Viszolygás a lyukacsos felületektől

A kutatók sokáig fóbiaként kezelték azt, hogyha valakit undor fogott el a lyukacsos felületek látványától. Azonban nemrégiben kiderült, hogy ez nem egy irracionális félelem, hanem egyfajta védekezési ösztön, amely az evolúció folyamán alakult ki.

A hivatalos nevén tripofóbiaként emlegetett félelem a népesség alig tizenhat százalékát érinti. De egyes feltételezések szerint ez mindenkiben létezik, csak a legtöbbeknél nem ütközik ki figyelemreméltó módon. A tripofóbia racionális lehet, és inkább az undor áll a hátterében, mint a félelem. Egy kevésbé értett jelenség ez, amely nem szerepel a mentális rendellenességeket felsoroló kézikönyvben.

Az Emory Egyetem kutatói voltak azok, akik kutatásaikkal szerették volna megtudni, hogy mi állhat azon félelem mögött, amelyet lyukmintázatok váltanak ki. A pupillaválaszok közelebb álltak az undorkor tapasztalható reakciókhoz, mint a félelemkor kapott válaszhoz. A megfigyelések érdekes elemei voltak, mikor azt tapasztalták, hogy egyeseket annyira zavart a lyukacsos felületek látványa, hogy alig bírtak megmaradni a környezetükben.

Az egyetem pszichológusa szerint a jelenség valószínűleg evolúciós hátterű, és jóval gyakoribb lehet, mint amennyire korábban gondolták. Sok olyan alanynál is megfigyeltek ugyanis tripofóbiára utaló pupillaválaszt, akik azt állították, hogy nem irtóznak a lyukacsos anyagoktól.

Korábban a Kenti Egyetemen is végeztek a témában kísérleteket. Akkor a megfigyelők arra a követeztetésre jutottak, hogy a lyukacsos mintázatok, amilyen például a lótusz magháza vagy a lép, illetve a darázsfészek azért vált ki belőlünk undort, mert parazitafertőzésekre, fertőző betegségekre és rothadásra, lebomlásra emlékeztetnek.

Az Emory Egyetem kutatói most azt is megállapították, hogy a félelmet kísérő „küzdj vagy menekülj” válasszal ellentétben az undorválasz mintegy lezárja a szervezetet, lelassítja a szívverést és a légzést, ami valószínűleg hozzájárul a kórokozóknak való kitettség minimalizálásához.

Hétköznapi dolgok, amelyek másoknak pokollá teszik az életüket

Már-már kissé nevetségesen hathat az, hogy egyesek rettegnek a fogorvosoktól (dentofóbia) vagy a csupasz térdek látványától (genufóbia), de ha jobban belegondolunk, rádöbbenünk, hogy számukra milyen nehéz lehet azokat az élethelyzeteket túlélni, ahol szembetalálkozhatnak félelmük tárgyával.

A nyári időszakban azoknak sem lehet könnyű dolguk, akik irtóznak a sárga színtől (xanthofóbia). De azok sincsenek szerencsés helyzetben, akik fonofóbiások, azaz nem bírják a zajt és a különböző hangokat. Utóbbi félelem agyhártyagyulladás, migrén, vagy alkoholmérgezés tüneteként is felléphet.

Arról talán már hallhattunk, hogy egyesek képesek a tűk látványától el is ájulni, ezt hívják tripanofóbiának, de az autofóbia, a magánytól, az egyedülléttől való rettegés fogalma is sokaknak ismerősen csenghet. Egyes félelmekkel ideig-óráig együtt lehet ugyan élni, de amikor már nem merünk részt venni egy eseményen, mert a vélt vagy valós félelmünkkel ott szembetalálhatjuk magunkat, akkor már érdemes szakember segítségét kérni.