Jump to content

Az idősek folyadékfogyasztásának fontossága

2019. 09. 12. 11:30

A Magyar Dietetikusok Oszágos Szövetsége legutóbb a folyadékfogyasztást vette alaposan górcső alá, és az általános tudnivalókon túl az idősek folyadékfogyasztását is tárgyalta részletekbe menően. Ebből szemléztünk. 

Az idősek – a gyermekekhez hasonlóan – kifejezetten veszélyeztetettek a dehidratáció szempontjából, melynek okai életkorukból adódik. A 85-99 évesek hatszor nagyobb gyakorisággal kerülnek kórházba folyadékhiány miatt, mint a 65- 69 évesek.

A kiszáradás növeli a vesekövesség, székrekedés, csökkent agyi funkciók, az elesés, illetve az ebből adódó törések előfordulását. Gyakori probléma, hogy az idősek ritkán és kevés folyadékot vesznek magukhoz. Szomjúságérzetük, illetve a veséjük folyadékmegtartó képessége csökken, az étvágyuk, így a változatos étrendből adódó vízbevitelük kisebb, sajnos memóriájuk is romlik ezért hajlamosak megfeledkezni a rendszeres folyadékbevitelről. Egy kellemes ízű, színű és hőmérsékletű, könnyen emészthető levest viszont szívesen elfogyasztanak. Ennek következtében az idős korban gyakorta kialakuló kiszáradás veszélye elkerülhető.

Mire figyeljünk tehát az idősek folyadékbevitelének biztosítására során?

Sok időskori betegség, állapot speciális étrendet igényel, mint a cukorbetegség, emésztési problémák, nyelési nehézségek, így fontos, hogy ehhez igazítsuk a napi folyadékbevitel mennyiségét és minőségét. ­

Az időseknek sokszor nehezükre esik az ivás, ám nagyobb víztartalmú ételeket - levest, főzeléket, joghurtot - szívesebben fogyasztanak.

Amennyiben rágási-, nyelési nehézségeik miatt nem tudnak megbirkózni a nyers zöldségekkel, gyümölcsökkel életkorukból adódóan az idősek, készíthetjük ezeket a nyersanyagokat párolva, rakott vagy töltött formában; áttörve-pürésítve mártásnak, levesnek, illetve turmixként is.

(Forrás: szeniormagazin.co.hu;MDOSZ | Kép: pixabay.com)