Jump to content

A kánikula mindenkit megterhel – mit tegyünk ellene?

2017. 06. 27. 09:05

A csütörtöki extrém melegben a mentőkhöz is több riasztás érkezett a szokásosnál, mintegy tíz-húsz százalékkal. De mit tegyünk a durva hőségben, hogy elkerüljön a rosszullét?

Egy nap alatt országosan körülbelül háromezer esetet láttak el. Bár most némileg enyhült az idő, a kánikula hatásai továbbra is érvényesek, ezért azt kérik, hogy a nagy melegben mindenki vigyázzon magára, kerülje a tartós fizikai igénybevételt – mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál.

A szóvivőt arról is kérdezték, hogy egy friss felmérés szerint tízből mindössze egy ember tud újraéleszteni. Győrfi Pál elmondta: naponta körülbelül 60-70 ember hal meg hirtelen szívmegállás következtében. Az alapmozdulatokat, a mellkasnyomást pedig 4 percen belül meg kellene kezdeni.

Mit tegyünk a kánikulában?

Az extrém meleg, ami a múlt héten hazánkat sem kímélte, és várhatóan a héten tovább folytatódik, mindenkit megvisel. Viszont vannak kifejezetten veszélyeztett csoportok: a csecsemők, kisgyerekek, 65 évnél idősebbek, fogyatékkal élők, szívbetegek és magas vérnyomásban szenvedők tartoznak kánikulában a veszélyeztetettek körébe, így esetükben nagyon oda kell figyelni. Persze az egészséges szervezetet sem szabad a végtelenségik túlhajszolni a nagy melegben.

Mit tegyünk, hogy a kánikulában is jól legyünk?

Folyton folyvást törekedjünk arra, hogy a lakás a lehető legideálisabb hőmérsékletű maradjon. Napközben érdemes csukva tartani az ablakot, majd amikor a napsugarak átvonultak, jöhet a szellőztetés.

A légkondit csak ésszel! Ha kint tombol a 35-39 fok, akkor a benti hő ne legyen 20 fok! Az ideális a 28 Celsius köröli, mert a test ebben az esetben még tud akklimatizálódni a külső hőmérséklethez.

Az edzést, és a megterhelő fizikai munkát mellőzni kell. Törekedni kell arra, hogy a testhőmérséklet ideális maradjon.

Mindközül a legfontosabb talán a folyadékfogyasztás. Mindig legyen nálunk 1 liter víz, és naponta legalább 3 literrel fogyasszunk a kánikula idején.

Hűtsük magunkat, amivel csak tudjuk: hideg vizet borogatás, lábáztatás, többszöri fürdés, mind-mind nagy segítség a szervezetnek.

Testünk úgy is jelezni fogja a tartós kánikulában, hogy mire van szüksége. Kivételesen hallgassunk a belső vészcsengőre, és ne tegyünk ellene, mert a forróságban nem válik előnyünkre. A mosás, a házimunka, a sport megvár, ahogyan minden más is. Pihenjünk a hűvösben, hűtsük magunkat, és fogyasszunk megfelelő mennyiségű folyadékot!

(Forrás: szeniormagazin.hu | Kép: pixabay.com)