Jump to content

3 energiakímélő üzemmód a hétköznapokra

2017. 08. 07. 09:05

Mesteri módon vagyunk képesek a saját energiaszintük teljes lenullázására méghozzá úgy, hogy szinte észre sem vesszük azt. Néhány rossz szokás felemészti az energiát, kár mást hibáztatni érte, mert ellene csak mi magunk tehetünk!

Észrevétlen ki apróságok is képesek már kora reggel kifárasztani az agyat, pedig a reggeli ébredés még a kezdet, ha egy hosszú és tevékeny nap vár ránk. Néhány aprósággal, azonban kávé nélkül is felpörgethetjük szervezetünket, és kellő energiamennyiséggel vághatunk neki a napnak, grátiszként este sem fogunk hulla módjára az ágyba zuhanni.

Zaj

Elszigetelődni nem lehet tőle teljesen, viszont nem kell feleslegesen terhelni vele az agyat, ha nem muszáj. A város, és a mindennapok így is elég hangosak, legalább otthon legyen csend, egy kicsit.

Elvégre a hétköznapi zajokat szinte már meg sem halljuk, viszont ami számunkra megszokott, az agy számára maga a kín, hiszen az örökös zajban képtelen pihenni, ami miatt koncentrációképességünk csökken, fáradtabbnak és energiátlannak érezzük magunkat, sőt az állandó zaj a szívet is megterheli!

Ha reggel első dolgod, hogy kapcsolod be a rádiót vagy nyúlsz a távkapcsoló után ne csodálkozz, ha fáradtabbnak érzed magad, mert máris a zaj világában taszítottad az agyadat.

Gondolatok

Az állandó túlgondolkodók tudják milyen fárasztóak tudnak lenni az örökösen kavargó gondolatok, és mennyire le tudják rontani a koncentrációskészséget. Az örökösen cikázó gondolatok elképesztő energiát vesznek ki az agyból. Elvégre mindig kordában kell őket tartani, hogy az aznapi munkát és tevékenységet el tudjuk végezni. Nagyjából olyan, mintha egyszerre két program futna. Csoda, ha így egyikre sem tudunk igazán figyelni, és a nap végére szétrobban a fejünk?

A legjobb „gyógymód” az örökösen kavargó gondolatok ellen az önkontrol, de ha abból híján vagyunk, a tükörre ragasztott üzenetek is megteszik. Gondold végig, min agyalsz mostanában a legtöbbet. Írd le egy cetlire, hogy mit szeretnél azzal kapcsolatban, és ragaszd a tükörre. Minden alkalommal, amikor belenézel, látni fogod a megoldást is, és egy idő után agyad is rááll arra.

No more multitasking

Bármennyire csalogató dolog egyszerre újságot olvasni és reggelizni, vagy megbeszélés közben e-maileket olvasni, netán tévézés közben telefonálni, álljunk ellen a kísértésnek. Ugyanis megosztani a figyelmet dupla terhelést jelent az agy számára, és igazán egyikre sem tud teljesen odafigyelni. Hiába hangzik jól, hogy egyszerre három dolgot csináljuk, és hiába hangoztatják sokan, hogy erre képesek. A végeredmény tekintetében, sokszor jobban megéri, ha csak egy dologra fókuszálunk. Ráadásként a nap végére nem fogjuk úgy érezni, hogy az összes energiánk tovaszállt.

(Forrás: szeniormagazin.hu | Kép: pixabay.com)