Jump to content

Négy dolog, amit nem tudtál a székletről

2016. 12. 20. 15:01

A vécécsésze mélyébe távozó végtermékről nem szokás beszélni, és a témában lényegesen kevesebb írás születik, mint mondjuk a fogpanaszok vagy nemi betegségeket érintő kérdésekben. Pedig a széklet sok mindent elárul szervezetünk állapotáról, nem véletlenül kérdez rá elsők közt az orvos is milyenségére.

A székelés természetes folyamat, mégis ódzkodunk róla beszélni, mondhatni a tabutémák listájára is ráfér. A sokak által gusztustalannak, nem köznapi társalgásba való téma azonban életünk szerves részét képzi, és bizony sok félreértés és egészségügyi kórság derülne ki még idejekorán, ha nem volna kínos rákérdezni a dolgokra. Elvégre, míg arra bátran rákérdezünk, hogy összejött-e az esti hódítás, addig arról nem faggatjuk a másikat, hogy tapasztalt-e hasonló furcsaságokat a saját székletén, mint mi.

Az emésztési végtermék állapota, színe, és állaga is jelzésértékű. Noha küllemét az elfogyasztott étel is befolyásolja, vannak dolgok, amelyek árulkodóak.

Mennyi az annyi?

Az ideális székletmennyiség 100 gramm és fél kilogramm közt van. Az ennél több ürülék esetén már hasmenésről beszélünk, sőt akkor is, ha napi négy alkalomnál többször végezzük nagy dolgunkat, ami ráadásul híg.

Utóbbin túl akkor is baj van, ha spontán ürítés csak heti két-három alkalommal történik.

Mi van benne?

Túlnyomó részben vízet (kb.75%), ezen kívül epefestéket, bélbaktériumokat, hámsejteket, váladékokat, és emészthetetlen ételösszetevőket (pl.: kukorica, gyümölcshéj), úgynevezett ballasztanyagokat tartalmaz a széklet.

Színek

Az ételek befolyásolják a végtermék színét, így nem kell megijedni, ha túlzott cékla vagy vörösbor fogyasztás után pirosas árnyalatú.

A fekete, feketésbarna, vörös, zöldesbarna, világosbarna, és fehéres szín teljesen normális, amelyeket a húsok, zöldségfélék, tejtermékek, tojásos ételek váltanak ki. Akkor van gond, ha a széklet tartósan sárga színű, mert az epebántalomra utal.

Izommunka

Természetesnek vesszük, holott a széklettartás, komoly koncentrációt igényel. A záróizmok „meghibásodott” működéséről azonban sokan nem mernek beszélni, még orvosukkal sem, pedig bizonyos esetekben kezelhető a panasz. 

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!

(Forrás: szeniormagazin.hu | Kép: freestockphotos.biz)