Jump to content

Szakáll, borosta, pajesz? Egészséges mindez?

2016. 07. 10. 19:03

A férfiúi arcszőrzettel kapcsolatos kérdések legtöbbje azt firtatja, hogy vajon mennyire egészséges a viselete. Számos pro és kontra érv áll mindkét oldalon, melyek érdekes összefüggésekre mutatnak rá, főként az arcszőrzet és baktériumok kapcsolata terén. Ön is kedveli a szakállát? Tudja meg kivel osztozik még rajta!

A szakáll összes változata még mindig divatos, és már nem csak az idősebbek, hanem a fiatalok körében is. A reneszánszát élő arcszőrzetről azonban nem árt néhány tényszerű dolgot tudni.

A karbantartott szakáll nem okoz sok gondot, ennek ellenére nem lehet olyan mértékben tisztántartani, hogy abba ne fészkeljenek bacilusok.

A londoni egyetem által nemrég végzett kutatás eredményeként, a szakértők egyértelműen kijelentették, hogy a szakáll képes fertőzést terjeszteni, és a bacik melegágyaként szolgálni. Az apró ételmaradékok, amik dús szőrzet közé ragadhatnak és az emberi test melege számukra maga a Paradicsom. Dr. Hilton az Aston Egyetemről még azt is hozzátette, hogy azok az férfiak, akik viselnek valamilyen arcszőrzetet, több bacilust, és vírust hordoznak, ám az hogy a baktériumok tényleges betegséget képesek e kiváltani a másik emberben az még kérdéses.

Egy viszonylag friss kutatás mely a BBC „Trust Me I’m a Doctor” című műsorában látott napvilágot a fentiekkel szöges ellentétben azt állítja, hogy a szakállban rejlik az antibiotikumok legújabb generációja.

A bizarr kijelentést egy kísérlettel is alátámasztották, mely során 20 különböző férfi szakállából vettek mintát, majd elküldték ezeket elemzésre. az University College London mikrobiológusának. A szakértői vizsgálatot követően kiderült, hogy a szakállban található baktériumok versengenek a túlélésért oly módon, hogy a baktériumok antibiotikumokat hozhatnak létre, és továbbfejlődve toxinokat kezdenek termelni, amelyekkel más baktériumokat elpusztítanak, ezeket felhasználva pedig könnyen előállíthatóvá válnak olyan betegségek ellenszerei, melyekre eddig nem volt lehetőség.



(Kép: phillymag.com)