A súlyfürdő egy olyan víz alatti kezelés, melynek célja, hogy a gerinc csigolyáinak egymástól való eltávolításával megnyújtsa a gerincoszlopot. Ezt több ponton való függesztéssel érik el: a beteg a nyaknál vagy karok alatt függesztve lóg a kezelőmedencében, miközben derekára súlyokat helyeznek. A vízben való kezelés fájdalommentes, sőt a víz által keltett felhajtó erő ellazítja a testet. A súlyfürdő a magyar reumatológia egyik legjelentősebb felfedezése.
A súlyfürdőt először Moll Károly alkalmazta gyógyászati célra, mely azóta is komoly részét teszi ki a reumatológiai kezeléseknek. A gyógymód feltalálója 1953-ban jelentette meg erről szóló tanulmányát, melyben kifejtette tapasztalatait, miszerint a súlyfürdő tóban, fürdős közben való alkalmazása kiválóan alkalmas gerincbetegségek kezelésére.
A kezelést csak és kizárólag orvosi utasításra, szakember felügyelete mellett végzik. A súlyfürdőzés átlagosan 20 percig tart, melyet 34-35 °C-os vízben végeznek.
További érdekességekért, bátran keresse fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!