Záborszky László 1966-ban medikusként került a Szentágothai Intézetbe, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetem elvégzése után 1969-1981-ig dolgozott ott. Azóta az Egyesült Államokban él, jelenleg a Rutgerts Egyetem professzora. Munkássága a bazális előagy és az Alzheimer-kór vizsgálata területén alapvető jelentőségű. Tudományos munkássága nemzetközi folyóiratokban megjelent, több mint 115 közleményből, 27 könyvfejezetből és egy monográfiából valamint két könyv szerkesztéséből áll –hangzott el az M5 Amerikában jártunk…mestersége címere… című műsorában.

Belgyógyászati gyakorlaton vett részt, ahol az egyik betegen egy akut hasi beavatkozást kellett végrehajtani. Kis ijedtség látszott arcán a beavatkozás során, mintha együtt érezne a beteggel. Később a páciens odahívta magához az ifjú Záborszkyt és elmondta neki: magából nem lesz jó orvos, mert érzi a fájdalmat és túl empatikus – ezzel a történettel emlékezett vissza a professzor arra az időre, amikor rájött, hogy valóban a kutatói pálya lehet az ő útja.

A neuroanatómia csúcsa

Az M5-nek mesélt a Szenthágotai Intézetben töltött éveiről is. Elmondta, eleinte tudományos diákdemonstrátorként vett részt az intézet munkájában. Az 1960-as évek a neuroanatómia csúcsát jelentették, a mai neuroscience, vagyis idegtudományok akkor kezdődtek kifejlődni, akkor került megalapozásra az, hogy az idegrendszert integráltan, több aspektusból tudják vizsgálni – mondta a professzor.

Az agykutató boldogan mesélt a Szenthágotai évekről és Szenthágotai Jánosról is, akiről azt mondta: varázslatos előadó volt és az intézetének szerepe döntő volt abban, hogy végül Záborszky kutató lett. Az intézetben töltött idő után 1981-ben három meghívást kapott Amerikába, így került az Egyesült Államokba.

Világelső szakmai lehetőség

Szenthágotai János szakmailag akkoriban a világon az elsők között volt a neuroanatómia területén. Egy olyan három dimenziós geometriai szerkezetet hozott létre az agykéregben és kisagyban elhelyezkedő különböző sejtekből, amiről addig csak két síkban tudtak beszélni a kutatók – mondta Záborszky.

Hozzátette: az anatómus mindig segítette a fiatal kutatókat, a hozzá érkező amerikai és európai professzorokat és kutatókat mindig bemutatta a fiataloknak. Záborszky szeretetteljesen emlékezett vissza az anatómusra, aki mindig segítette és támogatta őt.

Természetes érdeklődés

A professzor szerint a kutatás öröme ott van, hogy valamit meg tudunk állapítani, hogy kiderül, hogy valaminek mi az oka, hogyan épül fel és mi a funkciója. Véleménye szerint kell egy természetes érdeklődés, hogy érdekeljen minket mi micsoda és hogyan működik.

Hozzátette: amennyiben az ember orvos lesz, akkor az egy komoly döntés, de még komolyabb feladni a gyógyítás és a segítés örömét a kutatásért. Úgy fogalmazott: sokáig élt benne a hiány,  a klinikumban ugyanis sokkal gyorsabban történik a visszajelzés, hiszen az orvos a kezelés után látja, hogy a betegen segített és ez örömet okoz neki.

A kutatásban éveket is kell akár várni ahhoz, hogy kézzelfogható eredményeket láthassunk – fogalmazott. A kutatói munkához kell a kitartás, a természetes érdeklődés, és fel kell ismerni, meg kell látni olyan összefüggéseket, amiket más nem vesz észre.