Azt remélik, ezzel kikövezik az utat a bonyolultabb szervátültetésekhez a xenotranszplantációban, amely lényege, hogy egy másik faj szervezetébe ültetnek át sejteket, szöveteket vagy egész szerveket – olvasható a Daily Mail hírei közt.
Terence English szerint, ha sikeresen el tudják végezni a vese átültetését, nagy rá az esély, hogy a szívátültetést is végre lehet majd hajtani néhány éven belül.
Csak Nagy-Britanniában az új szívre várakozók 280 fővel haladják meg a rendelkezésre álló szervek számát, így ha állati szervekkel növelni lehetne a mennyiséget, az óriási lépést jelentene a gyógyításban.
A sertések szervei egyébként azért ideálisak a transzplantációkhoz, mert méreteik hasonlóak az emberekéhez.
Christoper McGregor, aki az első angol szívátültetésben közreműködött, most egy új eljáráson dolgozik, és azt reméli, hogy a veseátültetést néhány hónapon belül eredményesen végre tudják hajtani kollégáival.
A kutatók most azon dolgoznak, hogy a szerveket úgy készítsék elő és módosítsák a géneket, hogy az eljárás után az emberi szervezetből való kilökődésre minél kisebb esély legyen.
Nem ez lesz az első alkalom, hogy egy disznó szervét ültetik át főemlősbe: Amerikában például sikeresen ültettek át szívet egy páviánba a meglévő szíve mellé, és a beültetett szerv két évig működött.
Németország pedig a tavalyi évben ültettek több páviánba disznószívet, és hat hónapig sikerült életben tartani őket.