A genomoknak, amelyek az epigenetikai órát és az immunrendszer állapotát mutatják, a kísérletben az idő előrehaladta ellenére javult az állapota – közölte a The Independent.
Az eredmény a kutatásba bevont tudósokat is megdöbbentette. Steve Horvath, a Kaliforniai Egyetem kutatója azt nyilatkozta a Nature tudományos lapnak, hogy a kapott eredmény meglehetősen futurisztikusnak tűnt. Számított ugyanis rá, hogy az öregedés lelassul, de arra semmiképp sem, hogy visszafordul.
A tudósok felhívták a figyelmet, hogy a kísérletben rendkívül alacsony számú résztvevő szerepelt, mindössze 9 fő, kontrollcsoport pedig nem volt. Ha viszont további kutatásokkal sikerült bizonyítani az eredményt, az óriási hatással lehet az egészségügyre és a betegellátásra.
A kísérlet alanyai növekedési hormont és kétféle diabétesz gyógyszert kaptak, és közben folyamatos megfigyelés alatt álltak.
A kutatók azt remélik, hogy hamarosan egy jobban ellenőrzött kutatás keretében több emberen tesztelhetik a gyógyszerkoktél hatását, több korcsoporttal, etnikai csoporttal és és nőket is bevonva.