Kevesebb, mint huszonnégy órával az új iPhone bemutatása előtt a két legmegbízhatóbb Apple pletykákkal foglalkozó forrás visszakozott azon előrejelzésétől, mely szerint az új iPhone tartalmazza majd a fordított vezeték nélküli töltést, amellyel az Apple okostelefonja egy vezeték nélküli tokban tölteni tudná az AirPods fülhallgatókat.
Ming-Chi Kuo Apple elemző még nem állítja biztosan, hogy ezt a tulajdonságot végleg elkaszálta az amerikai cég, szerinte minden bizonnyal azért lett ejtve, mert a „töltési hatékonyság nem éri el az Apple szabványt”. A Bloomberg szakértője, Mark Gurman nem sokkal később megerősítette Kuo álláspontját, mondván, hogy ő is ugyanazt hallotta, mint kollégája: „úgy tűnik, hogy nem lesz hátoldali töltés”.
Annak ellenére, hogy legfontosabb versenytársai, a Samsung és a Huawei zászlóvivő telefonjaiban egyaránt megtalálható a funkció, nem ez lenne az első alkalom, hogy a vezeték nélküli töltésnél az Apple nem képes elérni a kívánt színvonalat. Tavasszal a cég többszöri késleltetés után végül rendhagyó módon lemondta az AirPower töltőpad nyilvános bejelentését.
Ha a felhasználók elvárják, hogy két Apple eszköz összeérintésével azok rövid idő alatt jelentős mennyiséggel töltsék egymást, akkor a hatékonyságnak magasnak kell lennie, ami az indukciós tekercsek által generált elektromágneses mezőnél nem minden esetben biztosított.
A vezeték nélküli töltés fejlődése messze elmarad a vezetékes mögött, ezért Kuo másik előrejelzése sokkal reálisabbnak tűnik: a két csúcskategóriás iPhone mostantól 18 wattos USB-C gyors töltővel (és feltehetően egy USB-C villámkábellel) a dobozban érkezik a lassú, 5 wattos töltő helyett, amely miatt az Apple korábban már nevetség tárgyává vált. Az elemző szerint az olcsóbb kategóriájú iPhone XR utódjának doboza továbbra is a lassabb töltőt tartalmazza majd.