Jump to content

Szabadalmaztatás alatt az első magyar koronavírus-specifikus lélegeztetőgép

2020. 04. 21. 17:51

Kifejezetten az új koronavírus okozta légzési elégtelenség kezelésében hatékony, hordozható lélegeztetőgépet fejlesztettek ki vállalati-egyetemi együttműködésben magyar szakemberek. Az akkumulátorról és palackról is működő magyar találmány a kiáramló levegő szűrésével védelmet nyújt a betegeket ellátó egészségügyi dolgozók számára – jelentette be kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A Femtonics Kft. a Semmelweis Egyetem orvosszakmai vezetésével közösen alkotta meg a járványkórházakban is könnyen bevethető lélegeztetőgépet, amely alkalmas a kritikus állapotú betegek eredményes kezelésére – derül ki az MTI-hez eljuttatott közleményből.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta: A veszélyhelyzetben a hazai kutatás-fejlesztés és innováció szereplői példás együttműködési készséggel bizonyították, hogy a váratlan kihívásokra is képesek gyorsan és hatékonyan reagálni.

Az innovációs tárcához mintegy félszáz, tudományosan megalapozott projektjavaslat érkezett be, ezek közül húsz támogatott fejlesztés már folyamatban van. A szabadalmaztatás alatt álló magyar lélegeztetőgép hozzájárulhat ahhoz, hogy az egészségügyi védekezésben Magyarország egyre inkább képessé váljon az önellátásra.

A cél a tudományos közösség, kapcsolatrendszer egyben tartása

A tárcavezető hozzátette: a minisztérium határozott célja, hogy a vírusválságban folyamatosan bővülő szakmai-tudományos közösséget, kapcsolatrendszert a magyar gazdaság újraindítása érdekében hosszabb távon is egyben tartsa.

A Femtonics Kft. és a Semmelweis Egyetem a rendelkezésükre álló gépészeti, elektronikai, orvostechnikai és klinikai tudás ötvözésével március végére jutott el az első működő prototípusig. A tervezéskor fokozottan odafigyeltek arra, hogy a kialakított eszközt a lélegeztetésben kevésbé jártas orvosok is könnyen kezelhessék.

Az első funkcionális deszkamodellt tíz nap alatt építették meg. A második fejlesztés a Semmelweis Egyetemen található aktív műtüdő segítségével lefolytatott tesztsorozatnak köszönhetően sokkal kiforrottabb darab – hangsúlyozta Rózsa Balázs, a cég alapító-tulajdonosa.

A berendezés nem jelent többletterhelést a kórházi gázhálózat számára

Az új eszköz kifejezetten jó áramlási tulajdonságokkal és gyors vezérléssel rendelkezik – jegyezte meg a tesztek eredményei alapján Lorx András, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának docense. Hozzátette: a zárt rendszerű légzőkör és gázellátás nem pazarló, ezért a kifejlesztett berendezés nagy előnye, hogy nem jelent többletterhelést a kórházi gázhálózat számára.

A fejlesztők csak olyan alapanyagokból építkeztek, amelyek megfelelnek az orvostechnikai eszközökre vonatkozó előírásoknak, ugyanakkor nem minősülnek hiánycikknek. A mintegy négyszáz-ötszáz komponens gondos kiválasztásának köszönhetően az alkatrészek beszerzése gördülékeny, ami a gyártási folyamatot is lényegesen leegyszerűsíti – emelte ki Rózsa Balázs.

A szabadalmaztatást követően megkezdődhet a magyar találmány sorozatgyártása is, amelyet az egyik legnagyobb hazai orvostechnikai eszközgyártó, a 77 Elektronika Kft. saját kapacitásaival kész segíteni.

(Forrás: szeniormagazin.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)