Jump to content

Áttörést hozhat a génszerkesztés nálunk is a jövőben

2017. 12. 27. 17:05

A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása szerint a gén- és genomszerkesztés forradalmasíthatja a gyógyítást és a mezőgazdaságot.

 

Ellenszavazat nélkül fogadta el a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége azt az állásfoglalást, amelyet a három élettudományi osztály – a biológiai, orvosi és agrárosztály – készített napjaink egy legfontosabb tudományos módszeréről, a gyógyítás és a mezőgazdaság előtt is óriási lehetőségeket nyitó genomszerkesztésről – áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Társadalmi vitára és tájékoztatásra is szükség lesz a témában

Az MTA egyik legfontosabb megállapítása, hogy a genomszerkesztés mint precíziós nemesítés alapvetően különbözhet a genetikailag módosított organizmusok (GMO) létrehozásától. Az állásfoglalás szerint társadalmi vitára és tájékoztatásra van szükség az új módszerek lehetőségeiről és esetleges kockázatairól.

A génállomány módosítása olyan egyszerű lesz, mint a szövegszerkesztés

Az utóbbi évek forradalmi változásokat hoztak az élettudományokban, elsősorban a genetikában, főleg a genomszerkesztés megjelenése és robbanásszerű térhódítása miatt. A közleményben úgy fogalmaznak, a genomszerkesztéssel olyan módszerek kerültek a kezünkbe, amelyekkel tetszés szerint, a korábbiaknál jóval pontosabban módosíthatjuk egy élőlény genetikai állományát (genomját), akárcsak egy szöveget a Wordben.

A törvényi háttér nem tud lépést tartani az innovációval

A szakemberek úgy vélik a: a genomszerkesztés esetében talán minden korábbinál jobban látható, hogy a törvényhozás nem képes lépést tartani a technológiai fejlődéssel. A genomszerkesztés esetében is innovációs hátrányt jelent a szabályozási késedelem.

Mint írják, míg az Egyesült Államok és Kína már lépett a véleményük szerint előremutató technológia szabályozásában, de az Európai Unió még nem. A közlemény szerint valós veszély, hogy Magyarország és Európa számára a bizonytalanság hátrányt jelent a nemzetközi kutatási és innovációs versenyben.

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete már néhány hónapja állást foglalt a témában. A testület észszerűbb, a genomszerkesztési módszerek valódi lehetőségeihez és kockázataihoz igazodó szabályozást sürgetett, most ehhez csatlakozott a MTA is.

Nem ütközne alaptörvénybe az elterjedése

Tudományos szempontok támasztják alá, hogy a genomszerkesztést a hazai szabályozás ne tekintse génmódosításnak, így az alaptörvénybe sem ütközne az ilyen szervezetek hasznosítása.
A genomszerkesztés elterjedőben lévő, új nemesítési módszer, amelynek máris számos mezőgazdasági alkalmazási lehetősége van, mint például az így kialakított betegségnek vagy vírusnak ellenálló tenyészanyagok. Az orvosi alkalmazások között kiemelendő, hogy megfelelő etikai szabályozás mellett kezelhetővé válhatnának olyan genetikai betegségek, melyeket egyetlen mutáció okoz. Ilyen betegségből jelenleg nagyjából nyolcezer ismert.

A genomszerkesztés lehetővé teheti új, a baktériumok, élesztőgombák által korábban nem termelt, az emberi gyógyászatban vagy élelmezésben használható fehérjék hatékony előállítását is – olvasható a közleményben.

 

(Forrás: szeniormagazin.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)