Jump to content

Ígéretes az új Alzheimer-gyógyszer

2016. 09. 03. 09:05

A klinikai vizsgálatok szerint biztonságos az az új Alzheimer-gyógyszer, amely ez első eredmények alapján sikeresen szünteti meg a betegségre jellemző agyi fehérjelerakódást.

A Nature tudományos lap aktuális számában közölt tanulmány szerint az új szer, az aducanumab az eddigi vizsgálatok alapján biztonságos és megállítja az emlékezetvesztést is. A szer hatásainak alapos értékelését lehetővé tevő, nagyobb léptékű kutatások már elkezdődtek.

Az Alzheimer-kór gyógyítását kutató tanulmányok régóta vizsgálják, hogy lehet harcolni az agyban képződő amyloid-lerakódások ellen. A jelenlegi kutatást, amelyben a szer biztonságát tesztelték, 165 páciens bevonásával végezték.

Egy év kezelés után azt is kimutatta a kutatás, hogy minél nagyobb a dózis, annál hatékonyabban pusztítja a szer a lerakódásokat. A kezelés után memóriateszteket is végeztek és "pozitív hatásokat" állapítottak meg.

Húsz résztvevő mellékhatásokat - többek között fejfájást - tapasztalt. Minél nagyobb volt a dózis, annál gyakoribbá vált a mellékhatás.

A kutatás harmadik, most folyó fázisában két különálló tanulmányt végeznek, ezekbe 2700 pácienst vonnak be Észak-Amerikából, Európából és Ázsiából, hogy a szernek az Alzheimer-kór tüneteire gyakorolt hatását kimerítően kivizsgálják.

Alfred Sandrock, a szert kifejlesztő - és a Zürichi Egyetemmel együttműködve tesztelő - amerikai cég egyik vezetője azt reméli, "a jövőben olyan embereket sikerül meggyógyítani, akik még a betegség tüneteit sem tapasztalják, csak a lerakódások mutathatók ki az agyukban, ami valószínűsíti, hogy egy nap Alzheimer-kórt diagnosztizálnának náluk".

A kór gyógyításának kutatása során sok csalódás érte a tudósokat: már több mint egy évtizede, hogy új Alzheimer-gyógyszer került forgalomba.

A brit Alzheimer-kutató Társaság vezetője, James Pickett a BBC-nek elmondta: nincs olyan gyógymód jelenleg, ami közvetlenül lassítaná a kór előrehaladását, tehát egy olyan szer, amely az amyloid-lerakódások elpusztításával állítaná meg a betegséget, jelentős lépés lenne.

Más Alzheimer-kutatók azonban óvatosságra intenek, mert a vizsgálatok korai szakaszában sok szer mutatkozik sikeresnek, amely azonban később, a nagy léptékű tesztek során elbukik.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!
Forrás: szeniormagazin.hu/MTI | Kép: pixabay.com