Jump to content

A homeopátiás termékek nem működnek!

2016. 11. 24. 16:05

Legalábbis az amerikai kormány szerint gyógyhatásuk a nullával egyenlő. A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) egy friss nyilatkozatában fejtette ki a fenti véleményt, a szóbeli elmarasztalás mellett a gyakorlatban is felhívják a fogyasztók figyelmét a homeopátiás szerek hatástalanságára, ugyanis  gyógyszerek címkéjén szerepelnie kell annak, hogy nem használnak.

A homeopátia megosztja az embereket. Van aki vakon hisz hatóerejében, míg más megkérdőjelezi azt. A homeopátia, amit a közlemény következetesen áltudománynak nevez a 18. században látott napvilágot. A hasonló-hasonló alapelve szerint építkezik, ami annyit tesz, hogy ha valami egy bizonyos tünetet okoz, akkor gyógyíthatja is ugyanazt a tünetet. Tehát, ha valaki gyakran könnyezik, annak a 18. századi homeopátia szerint hagymával kellett kúrálnia magát, míg az insominásnak kávéval.

Az évszázadok során a módszert a hű követők finomították, de azért valljuk be, nehéz a koffeintől elaludni, és az idő előrehaladtával egyre kevesebben hisznek benne. A tudomány egyenesen elhatárolódik az áltudománytól, és úgy tűnik az amerikai kormány is.

Az USA új intézkedése ugyani a hamis gyógyulást ígérő gyógyszereket akarja visszaszorítani a piacon, ezért bevezeti, pontosabban újra elfogadja a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság intézkedését, mely szerint a gyógyszerekben található anyagok hatékonyságát alá kell támasztani. Így azok a produktumok, amelyek nem tartalmaznak valós gyógyhatású szert, azok címkéjén fel kell tüntetni, hogy nem használ.

A leendő törvény értelmében az összes homeopátiás készítményen látható lesz, hogy: „nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a termék hatékony, és csupán homeopátiás teóriák szolgálnak alapul.” Mindez azonban jelenti azt, hogy betiltanák a homeopátiás készítmények forgalmazását.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!

 

(Forrás: szeniormagazin.hu | Kép: pixabay.com)