Jump to content

Egy dietetikus véleménye a WHO-közleményéről

2015. 10. 30. 12:30

A feldolgozott húskészítményeknek és a vörös húsoknak is van helye az étrendben, azonban a mindennapi táplálkozás során a kiegyensúlyozott étrendre és a mértékletességre kell törekedni.

Erdélyi-Sipos Aliz a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára elmondta, a rákbetegségek kialakulásáért 70-80 százalékban a környezeti tényezők felelősek, és ebben nagy szerepe van a táplálkozásnak.

A szakember hangsúlyozta, az egészséges táplálkozási ajánlásokban a húsok és húskészítmények nem a táplálkozási piramis alján, hanem a 4. szinten találhatók, így nem ezekből a nyersanyagokból, élelmiszerekből kell napi szinten a legtöbbet fogyasztani. Gyakoriság tekintetében részesítsük előnyben a szárnyasokat, a halakat és ezt követően a vörös húsok is szerepelhetnek.

A dietetikus nem vitatta, hogy a vörös húsok fogyasztásának nagyon sok jó élettani hatása van, azonban a mértékletességet mindig szem előtt kell tartani. "Ha valamiből túl sokat, vagy túl keveset fogyasztunk, annak ugyanúgy káros hatásai lehetnek" - hangsúlyozta. Kiemelte, a WHO-jelentés sem azt mondja, hogy tilos ezeket az fogyasztani, hanem a mértékletességet hangsúlyozza.

A szakember szerint több zöldséget, gyümölcsöt, tejet, tejterméket, teljes kiőrlésű lisztből készült pékterméket ajánlott fogyasztani, hiszen a rostban gazdag táplálkozásnak preventív hatása van a daganatos betegségek kialakulása szempontjából.

Christopher Wild, a kutatást végző lyoni székhelyű Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) igazgatója a jelentés kapcsán azt mondta, "az eredmények igazolják a jelenleg érvényben lévő közegészségügyi ajánlásokat, amelyek a húsfogyasztás korlátozására intenek".

A vastagbélrák kialakulása és a feldolgozott húsipari termékek - például a virsli, a sonka, a kolbászfélék, a felvágottak, a húskonzervek és a húsalapú szószok - túlzott fogyasztása közötti kapcsolat egyértelmű, és valószínűsíthető a vörös húsok fogyasztása esetén is - állítják a WHO szakértői, akik a vörös húsok közé sorolják a sertést, a marhát, a borjút, a bárányt, a birkát, a lovat és a kecskét.

A vörös hús esetében pedig az eredmények nem kielégítően biztosak. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a vörös hús fogyasztása és a vastagbélrák között van kapcsolat, valamint a hasnyálmirigy- és a prosztatarák között is.



További érdekességekért, bátran keresse fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!
(Kép: telegraph.co.uk Forrás: szeniormagazin.hu/MTI)