Jump to content

Fontos lenne a ritka betegek méltányossági támogatásának szabályozása

2015. 11. 20. 16:00

Fontos, hogy a parlamentnek benyújtott egészségügyi törvénymódosítás részleteiben, garanciákat is nyújtva szabályozza a ritka betegségekben szenvedők méltányossági támogatását.

Pogány Gábor, a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetségének elnöke elmondta: az európai definíció szerint az számít ritka betegségnek, amely kétezer ember közül legfeljebb egyet érint, és súlyos. Hat-nyolcezer ilyen betegség van, így az a paradox helyzet, hogy a ritka betegek sokan vannak: Magyarországon 600-800 ezren, az unióban pedig 27-36 millióan - fűzte hozzá. A ritka betegségek - ezek közé tartozik a hemofília, a cisztás fibrózis, több szindróma és az összes gyermekráktípus - 80 százaléka genetikai alapú, 50-75 százaléka gyerekeket érint, és a többségük gyógyíthatatlan.

A szövetség elnöke úgy folytatta: alapvetően az a cél, hogy a betegeknek az új gyógyszeres terápiák minél hamarabb elérhetővé váljanak. Ám ezek olyan drágák, hogy egy ország sem tudja "csak úgy odaadni" a betegeknek, ezért kockázatmegosztási módszereket alkalmaznak, amelyek értelmében az egészségügyi finanszírozó, a gyártó és a beteg közösen finanszírozza a terápiát - ismertette.

Mint mondta, azt szeretnék, hogy ez a kockázatmegosztás úgy történjen, hogy minden érdekelt felet meghallgatnak. A parlamentnek benyújtott egészségügyi törvénymódosítás erre vonatkozó részére utalva hozzátette: úgy látják, a törvényalkotó kihagyta azokat a részeket, amelyek garanciát jelentenének a forgalmazónak, hogy hány embernek, mennyi ideig kell eleinte ingyen adnia a gyógyszert. Ennek értelmében fognak tárgyalni kedden az egészségügyért felelős államtitkárság képviselőivel - tette hozzá.

A parlamentnek múlt szerdán benyújtott egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat szerint a korábban még nem kérelmezett hatóanyagú gyógyszer esetében, - amellyel kezelendő betegek száma évente várhatóan meghaladja a 15-öt, vagy amelynek napi terápiás költsége termelői/import beszerzési áron számítva meghaladja a 15 000 forintot -, a méltányossági támogatás megítélését megelőzően az OEP egyedi méltányossági regisztert indít. A regiszterbe felvett betegeknek a forgalomba hozatali engedély jogosultja térítésmentesen biztosítja a szükséges gyógyszeres terápiát.



További érdekességekért, bátran keresse fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!
(Kép: betterafter50.com Forrás: szeniormagazin.hu/MTI)