Jump to content

Egyre öregebb az EU lakossága

2015. 12. 06. 12:30

Jelentősen öregedett az Európai Unió lakossága az utóbbi két évtizedben: a tagállamokban élők fele tavaly 42,2 évnél idősebb volt, míg húsz évvel ezelőtt még 36,2 év volt az úgynevezett medián életkor, amely az adott népességcsoportot két egyenlő részre osztja, vagyis a lakosság egyik fele fiatalabb, másik fele idősebb ennél a kornál.

A legfiatalabb Írország, míg a legidősebb Németország népessége. Magyarország nagyjából a középmezőnyben foglal helyet, a medián életkor kicsivel az uniós átlag alatt van - derült ki az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) a honlapján pénteken közzétett jelentésből. Az Emberek az EU-ban: kik vagyunk és hogyan élünk? című dokumentum szerint a társadalom öregedése az összes tagállamban megfigyelhető jelenség az 1994-es és a 2014-es adatok összevetése alapján.

Az utóbbi két évtizedben Litvánia "öregedett" a legtöbbet: 1994 óta majdnem 9 évvel, 42,4 évre nőtt a népességen belül a medián életkor. A balti államot Németország és Portugália követi az öregedés mértékét illetően, mindkettő 7,6 évvel lett "idősebb", előbbiben így 45,6, míg utóbbiban 43,1 év volt a medián életkor 2014-ben. A legkisebb változás Svédországban és Luxemburgban figyelhető meg, ahol csupán 2,5, illetve 2,6 évvel nőtt ez az érték, előbbiben 40,9, utóbbiban 39,2 évre. Magyarországon a lakosság fele 1994-ben 37,4 évnél, míg 2014-ben 41,3 évnél volt idősebb.

Az Eurostat jelentése rávilágít arra is, hogy az uniós háztartások közel harmada, 31,8 százaléka egyetlen személyből áll. Ez az arány három észak-európai országban, Dániában (45 százalék), Finnországban (40,8 százalék) és Svédországban (39,9 százalék), valamint Németországban (40,5 százalék) a legmagasabb, míg a legkisebb értéket Cipruson (20,8 százalék), Portugáliában (21,4 százalék), Írországban (22 százalék), Romániában (22,1 százalék) és Magyarországon (22,8 százalék) jegyezték fel.

A dokumentumból kiderül, hogy az EU-ban egyedül élők 41,8 százaléka 65 éves vagy idősebb, nyolc tagállamban - Horvátországban (61,9 százalék), Romániában (59,1 százalék), Portugáliában (58,5 százalék), Bulgáriában (57,4 százalék), Lettországban (52,8 százalék), Litvániában (52,4 százalék), Máltán (52,1 százalék) és Szlovákiában (50,8 százalék) - pedig az egyszemélyes háztartások több mint felére igaz ez. Magyarországon az egyedül élők 45,6 százaléka 65 éves vagy annál idősebb.
Az EU-ban az egyszemélyes háztartások többségét, 56,6 százalékát nők alkotják, ez fokozottan igaz Lettország (68,7 százalék), Magyarország (68,3 százalék), Szlovákia (66,8 százalék) és Lengyelország (66,4 százalék) esetében.

A dokumentum készítői megállapították azt is, hogy 2011-ben a családok 16 százaléka egyszülős volt. Itt túlnyomórészt - 83,7 százalékban - a gyermekét, illetve gyermekeit egyedül nevelő anyákról volt szó. Magyarországon a családok közel ötöde (19,8 százaléka) volt egyszülős a 2011-es adatok szerint, és ezek 86,6 százalékát egyedülálló anyák tették ki. Mindössze három olyan tagállam volt 2011-ben, ahol az egyszülős családok több mint 20 százaléka esetében nevelte az apa egyedül a gyereket vagy gyerekeket: Svédország (23,7 százalék), Románia (21,5 százalék) és Spanyolország (20,9 százalék).



További érdekességekért, bátran keresse fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!
(Kép: colettebaronreid.com Forrás: szeniormagazin.hu/MTI)