Jump to content

Hat év leforgása alatt 520 milliárdos fejlesztés zajlott az egészségügyben

2015. 12. 17. 12:30

A fejlesztések széles körben zajlottak, állami és uniós forrásokból egyaránt.

Ónodi-Szűcs Zoltán az egészségügyért felelős államtitkár kiemelte, hogy 320 milliárd forint összegű volt az épületberuházás, amely 21. századi gyógyítási feltételeket teremtett az ország érintett betegellátó intézményeiben.

Hozzátette: a fejlesztés jelentős része Szabolcs-Szatmár-Bereg megye öt gyógyintézetében, köztük a nyíregyházi egyetemi oktatókórházban valósult meg, ahol 15 milliárd forintból egy több mint 27 ezer négyzetméteres korszerű épületegyüttes, valamint 1,1 milliárd forintból egy csaknem 1500 négyzetméteres modern sürgősségi betegellátó centrum épült.

Adorján Gusztáv, a nyíregyházi gyógyintézet főigazgató-főorvosa hangsúlyozta: a fejlesztés a magyar kormány 2,1 milliárd forintos pluszforrásából valósult meg, amelyre az időközbeni árfolyamváltozás miatt volt szükség a Pólus program keretében még 2009-ben indult beruházás esetében.

A több mint 27 ezer négyzetméteres épületegyüttesben új onkológiai centrumot alakítottak ki, ahol megteremtették a ma elérhető legmagasabb szintű orvosi ellátás feltételeit az évi 400 visszatérő és 1000-1200 új daganatos beteg számára.

Ott rendezték be a gyermekgyógyászati tömböt, valamint a szív- és érrendszeri betegellátó központot is. Az előbbi évente tízezer 14 év alatti gyermeket lát el fekvőbetegként és százezret ambuláns módon, szintén korszerűen felszerelt orvosi műszerparkja segítségével. Az új szív- és érrendszeri centrumban pedig öt kapcsolódó belgyógyászati betegséget gyógyíthatnak, több ezer embert érintően.

A sürgősségi betegellátó centrum az ország legrégibb, 1982-ben alapított sürgősségi osztályát váltotta ki, itt a megye 570 ezernyi lakosa kap azonnali orvosi segítséget baj esetén. A részlegben a laboratóriumtól a modern diagnosztikai eszközökig minden a gyógyító szakemberek rendelkezésére áll a diagnózis gyors megállapításához, sőt helikopter-leszállópálya is segíti a mielőbbi ellátást.

A főigazgató-főorvos elmondta: a háromezer ágyas, ötezer dolgozót foglalkoztató, évi 115 ezer fekvő- és 3,2 millió járóbeteget ellátó nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban a beruházással megteremtődtek a legkorszerűbb és legmagasabb szintű ellátás szakmai, technológiai és infrastrukturális feltételei.

Szabolcsban a TIOP keretében mintegy 6 milliárd forint összegű beruházással az idén fejeződött be a fehérgyarmat-vásárosnaményi, a kisvárdai, és a mátészalkai gyógyintézetet, valamint a Nagykállói Pszichiátriai Szakkórház korszerűsítése is.



További érdekességekért, bátran keresse fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!
(Kép: tokbox.com Forrás: szeniormagazin.hu/MTI)