Jump to content

Összefüggés lehet az Alzheimer-kór és az öregedéssel kapcsolatos negatív gondolatok között

2016. 03. 11. 16:00

Nagyobb valószínűséggel jelentkeznek Alzheimer-kórral összefüggő agyi elváltozások azoknál, akik negatívan viszonyulnak az öregedéshez - állapították meg a Yale Egyetem közegészségügyi tanszékének szakemberei.

Nagyobb valószínűséggel jelentkeznek Alzheimer-kórral összefüggő agyi elváltozások azoknál, akik negatívan viszonyulnak az öregedéshez - állapították meg a Yale Egyetem közegészségügyi tanszékének szakemberei.

A tanulmány szerint az öregedéssel kapcsolatos negatív gondolatok - például, hogy az idősek rozogák - leküzdése segíthet visszaszorítani az Alzheimer-kóros esetek számának gyors növekedését - olvasható a Yale Egyetem honlapján.
A Becca Levy vezette vizsgálat az első, amely kulturális alapú lelki-társadalmi kockázati tényezővel hozza összefüggésbe az Alzheimer-kórral kapcsolatos agyi elváltozásokat. Az eredményeket a Psychology and Aging című folyóirat online kiadásában közölték.

Levy szerint az öregedéssel kapcsolatos negatív gondolatok, amelyeket gyakran a társadalom sulykol az egyénbe, olyan stresszt okoznak, amely kóros agyi elváltozásokhoz vezethet. "Habár az eredmények aggasztóak, fontos megjegyezni, hogy az öregedéssel kapcsolatos negatív gondolatok mérsékelhetőek, a pozitívak erősíthetőek, tehát az ellenkező hatás sem kizárt" - húzta alá a szakember.

A kutatók az 1958-ban megkezdett és napjainkban is folytatódó baltimore-i öregedési felmérésre támaszkodva egészséges, demenciamentes alanyokat vizsgáltak kutatásokban. Az MRI-felvételek elemzésével arra jutottak, hogy azoknál a résztvevőknek, akik negatívabban viszonyultak az öregedéshez, nagyobb mértékben csökkent az emléknyomok elraktározásáért felelős agyi terület, a hippocampus térfogata. A csökkent hippocampus-térfogat az Alzheimer-kór előjele.
A kutatók azt is megállapították, hogy jóval magasabb volt az Alzheimer-kór további előjeleinek számító bétaamiloid-lerakódások és az úgynevezett neurofibrilláris kötegek száma a baltimore-i felmérés olyan, már elhunyt alanyainak agyában, akik negatívabban viszonyultak az öregedéshez.

Az Egyesült Államokban több mint öt millióan élnek Alzheimer-kórral. A betegség az időskori elbutulás leggyakoribb formája, amely a gondolkodási és megismerési funkciók beszűkülésével, magatartásváltozással, valamint gyors leépüléssel jár.


További érdekességekért, bátran keresse fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!
(Kép: bayshorememorycare.com Forrás: szeniormagazin.hu/MTI)