Jump to content

Egy kellemetlen meglepetés, ami minden nyugdíjazás előtti embert érinthet

2016. 05. 13. 09:21

Mi van akkor, ha a munkaadói nem fizetik a nyugdíjjárulékot?

Közel 41 évet dolgozott le becsületesen az M1 Kosár című magazinjának egyik nézője. Amikor azonban szeretett volna elmenni nyugdíjba, hideg zuhanyként érte, hogy a nyugdíjfolyósító csupán 36 év munkát ismer el neki. Mint kiderült, utolsó munkaadói nem fizették, jelenlegi pedig még most sem fizeti utána a nyugdíjjárulékot.

Arcát, nevét nem vállalta, amikor az M1 fogyasztóvédelmi műsorának nyilatkozott a Kosár nézője, mert fél, hogy kirúgják. Azért kereste meg a szerkesztőséget, mert úgy érzi csúnyán átverték.

Az utóbbi években vagyonőri cégeknél dolgozott, és úgy számolt 40 év után nyugdíjba mehet. Megkereste a nyugdíjbiztosítót, de kiderült, munkáltatói a tb-t ugyan fizették utána, de a nyugdíjjárulékot nem.

Eltűnt cégek nyomában

Most nem tudja, hogy mitévő legyen. Három éve dolgozik mostani cégénél, amely belépése óta nem fizeti a járulékait utána. Kilépni nem mer, mert 59 évesen már nehezen találna egy másik munkát.

Korábbi cégei ellen feljelentést tett a NAV-nál, de az adóhivatal arról tájékoztatta, hogy a "cégek eltűntek". Azt mondták neki, hogy perelhet a bíróságon, de nem látja értelmét, ha már nem is léteznek ezek a cégek.

Szinte havonta cserélődtek az olyan típusú cégek, amelyeknél az asszony dolgozott, így valószínűleg bottal ütheti a nyomukat.

Rendszeresen ellenőrizzük a járulékainkat!

Az interneten pár kattintással leellenőrizhető, hogy a nyugdíjjárulék vagy a társadalombiztosítás fizetése megtörtént-e. Ezt az Ügyfélkapun keresztül lehet megtenni. Ehhez előbb regisztrációt kérni, de ezt bárki megtehetni, fizetni nem kell érte.

De mi a teendő, ha elmaradásokat észlelünk?

Ha kiderül, hogy nem fizetik utánunk a járulékokat, akkor először a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, vagyis a NAV-hoz kell bejelentést tenni. Az adóhatóság ilyen esetben behajtja a meg nem fizetett adót, amit természetesen beszámítanak a nyugdíjba.

Nem fizetnek, majd eltűnnek

A legnagyobb probléma, hogy a nem fizető cégek eltűnnek. Jellemzően az üzemeltetéssel foglalkozó vállalkozásoknál, biztonsági, takarító vagy munkaerő-kölcsönző cégeknél gyakori, hogy csak pár hónapra, vagy fél évre jelentik be a munkavállalót, egész egyszerűen nem fizetnek utána, majd eltűnnek.

Abban az esetben, ha az említett eljárások mellett nem sikerül behajtani a járulékot, polgárjogi kártérítési igény indítható. Ennek azonban már lehetnek költségei.

 

Kép: telegraph.co.uk Forrás: szeniromagazin.hu | hirado.hu