Jump to content

Az ország legidősebb megyéje

2016. 06. 28. 11:50

Az ország nyugati felén található, ahol nem csak az elöregedés jelenti a legnagyobb problémát.

 

Zala megye lehet az ország legidősebb megyéje, ahol az országos átlaghoz képest előnytelenebbek a mutatók. Az ország ezen pontja legelöregedettebb, és a népesedési mutatók is igen kedvezőtlenül alakulnak.

A ’80-as évek óta 60 000 ember vándorolt el a megyéből és az európai uniós átlagot is meghaladó elöregedés oka, hogy nő a születéskor várható élettartam, de csökken a fiatalok aránya az összlakossághoz képest, s ezzel együtt jelentős a halálozási arány a 65 évnél fiatalabbak között.

Akkor és most

1980-ban Zala megyében 317 ezer ember élt, már ez a szám 257 ezerre csökkent, ami egyrészről a belső migrációnak tudható be és annak, hogy egyre kevesebb gyermek születik oda, sőt a házasságkötések száma is ott a legalacsonyabb.

Egy 2014-ben Zalában született fiú várhatóan 72,8 évig él - tíz évvel tovább, mint néhány évtizeddel ezelőtt -, de ez az életkor még így is hét évvel elmarad az európai átlagtól, és hasonlóan kedvezőtlen a helyzet a nők esetében is - részletezte a Zala megyei tisztifőorvos.

2021-re a helyzet súlyosbodni fog, ugyanis az előrejelzések szerint az idősek száma 60 százalékkal haladhatja meg a fiatalokét Zalában, amivel az ország legidősebb megyéjévé válik Zala.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!
(Kép: zala.helyitipp.hu)