Jump to content

Magyarországon először végeztek vese-és tüdőátültetést

2016. 09. 23. 09:05

Sikeres volt az első ilyen nagyszabású műtét, ami ritkaságszámba megy még világszerte is.

Az Országos Onkológiai Intézet bázisán működő Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinikának megbízott igazgatója, a sebészeti team vezetője, Lang György elmondta, az ilyen kombinált, egy időben végzett beavatkozások világszerte ritkaságszámba mennek, és biztonsággal csak a nagy tapasztalatú központok vállalják el ezeket.

A beteg cisztás fibrózisban szenvedett, ami a tüdőt teszi tönkre, és gyógyszeres kezeléssel már nem lehetett stabilizálni az állapotát. A veseelégtelenség azonban nem az alapbetegség miatt következett be, a férfi évek óta dialízisre járt – ismertették a szakemberek.

Elek Jenő hozzátette: a beteget a tüdőtranszplantáció alatt műtüdő tartotta életben, ma ezt tartják korszerű eljárásnak.

Lang György a műtétről beszámolva közölte, hogy a beavatkozásokat egymás után hajtották végre: először az új tüdőt ültették át, majd a vesét; a beavatkozás bonyolult volt, pontos koordinációt és felkészülést igényelt.

Más kezelési igények

Elek Jenő hozzátette: a legnagyobb gondot az jelenti a vese- és tüdőátültetés esetében a műtétet követő intenzív kezelési szakaszban, hogy a folyadékterápia szempontjából más elvek szerinti kezelést igényel egy vese- és egy tüdőtranszplantált beteg. A valódi sikert az jelentette, hogy a két kezelési módot össze tudták hangolni.

Lang György hangsúlyozta, hogy az intenzív osztályos kezelés az Országos Onkológiai Intézet szakembergárdájának professzionalitását jelzi.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!
Forrás: szeniormagazin.hu/MTI | Kép: mlwacademy.com