Jump to content

Szélmalomharc az elhízás ellen

2016. 10. 20. 09:05

Hiába próbálnak a táplálkozásügyi szakemberek karöltve harcolni a gazdasággal, nem minden a pénz. A hizlaló egészségtelen dolgok iránti kereslet az áremelést követően se rettenti vissza a cukorimádókat.

Az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) legutóbbi javaslata az elhízás féken tartására az volt, hogy a kormányok vessenek ki legalább 20 százalékos különadót a cukortartalmú italokra az elhízás és az általa okozott betegségek megelőzése érdekében.

A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség kommentálta az elképzelést, szerintük a magyarországi fogyasztók már most is Európa legmagasabb adóterhelése mellett juthatnak hozzá az élelmiszerekhez, a 27 százalékos áfa mellett a népegészségügyi termékadó is növeli egyes termékek árát. De hiába, ám úgy élik, hogy a súlyos problémát jelentő elhízás elsődleges okait Magyarországon nem az üdítőitalok túlzott fogyasztásában kell keresni. Egy általuk idézett adat szerint az üdítőkkel bevitt kalória mennyisége az összes kalória bevitelnek mindössze 2 százaléka Magyarországon. Megjegyzik azt is, hogy a hazai üdítőital-fogyasztás 25 százalékkal kevesebb az európai átlagnál.

Ugyanakkor a magyar üdítőital-ágazat az elmúlt években számos intézkedést tett termékei energiatartalmának csökkentésére. Ennek eredményeként 2011 és 2015 között az alkoholmentes üdítőitalok - ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcsitalok, jegesteák - forgalmán belül a csökkentett kalóriatartalmú és kalóriamentes termékek aránya 22 százalékról 46 százalékra emelkedett, az alkoholmentes italok kalóriatartalma átlagosan 20 százalékkal csökkent.

Mindezek ellenére kevesen cserélik az üdítőket vízre, pedig sok-sok felesleges kalóriától szabadítanák meg magukat.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!

(Forrás: szeniormagazin.hu | Kép: pixabay.com)