Jump to content

Hallássérültként tévézni?

2016. 12. 05. 14:17

Az elmúlt évtizedhez képest sokat javult a helyzet. A főbb kereskedelmi és állami csatornák mát egyre inkább arra törekszenek, hogy a hallássérültek számára is élvezhetővé tegyék a műsorokat.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság friss jelentése szerint az akadálymentesítendő műsorok 98 százalékát feliratozták a műsorszolgáltatók 2016 első félévében. A szerv a hallássérültek számára készített feliratokkal és jelnyelvi tolmácsolással kapcsolatos jogszabályi feltételek teljesülését a hatóság az M1, az M2, az M3, az M4, a Duna Televízió, a Duna World, az RTL Klub és a TV2 programjában vizsgálta.

A törvény szerint a tévének minden közérdekű közleményt, politikai reklámot, hírműsort és politikai tájékoztató vagy fogyatékos személyekről szóló programot köteles feliratozni, a hallássérültek számára segédlettel ellátni, aminek a Duna World, az M2, az M3, az M4 és a TV2 maradéktalanul eleget tett.

Az elemzésből az is kiderült, hogy a vizsgált csatornákon összességében a műsoridő több mint nyolcvan százaléka elérhető volt a hallássérültek számára is, mert felirat illetve segédlet tartozott az adott műsorhoz. A korábbiakhoz képest egy hatalmas fejlődésnek mondható. Ami a kereskedelmi és állami csatornák hallássérültek számára való hozzáférhetőségét illeti, utóbbi a műsoridő 85 százalékában nyújtott valamilyen segédletet, míg előbbi azonos feltételekkel 72 százalékos arányban.   

A felmérés adatai szerint az akadálymentesített műsorokban a szolgáltatók elsősorban a teletext feliratot alkalmazták, 99,6 százalékban, a jelnyelvi tolmáccsal ellátott műsorok aránya minimális - négy tizedszázalékos - volt.

A leghosszabb időtartamban az M4, a legrövidebb időtartamban az RTL Klub adott közre akadálymentesített műsorszámokat. A szolgáltatók minden közlekedési és sporthírt feliratozva mutattak be, a híradóknak az öt százalékához nem volt segédlet.

Persze előfordult az is, habár kisebb arányban, hogy a felirat, szöveg bizonyos részei elmaradtak, hiányoztak, amely leginkább az élő műsorokra volt jellemző. A hatóság minden esetben megvizsgálta az ügyet, és megtette a szükséges lépéseket, hogy a hallássérültek se maradjanak le a hírekről, számukra érdekes tartalmakról.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!

(Forrás: szeniormagazin.hu | Kép: staticflickr.com)