Az ilyen rendszerekkel felerősíthetőek az emberi képességek, például nagyobb súlyt emelhetünk fel, vagy több energiát takaríthatunk meg rehabilitáció során.

A kutatások szerint azonban, mivel minden egyes ember egyedülálló mozgást végez, egyetlen, univerzális exoszkeleton nem működhet. Például elképzelhető, hogy az egyik ember séta közben jobban kiforgatja bokáját, mint a másik.

A személyre szabottabb készülék kifejlesztéséhez Csüancsüan Csang és csapata olyan rendszert alkotott meg, amely nyomon követi az egyén energiaköltségét, miközben az exoszkeleton – amely a felhasználó bokáját megtámogatja a séta során – finoman módosítgatja a segédkezés mértékét. Ebben az esetben a rendszer négy területen módosítja az alátámasztást a bokamozgásnál: maximális forgatónyomaték (forgás), ennek időzítése, emelkedés és süllyedés ideje.

Mintegy egyórás járás alatt a rendszer azonosítja a támaszték azon módjait, amelyekkel az adott egyén a legkevesebb energiát fekteti be. Amikor az exoszkeletont csak egyik bokára optimalizálták, 11 önkéntesnél 24 százalékos energiaköltség-csökkenést figyeltek meg átlagosan járás során. A mindkét bokára optimalizált rendszerrel az egyik alanynál 33 százalékra nőtt az érték.

Érdekes módon, azoknál az alanyoknál, akik további köröket jártak le a testre szabott exoszkeletonnal, további csökkenést figyeltek meg az energiaköltségben, ami azt sugallja, hogy a készüléket használó további „finomhangolásokat” végezhet így el rajta.