Jump to content

Halálos áldozatokat követelő májgyulladás-járvány terjed

2017. 08. 29. 08:05

Halálos áldozatokat követelő fertőző májgyulladás-járvány pusztít a dél-kaliforniai nagyvárosban, San Diegóban.

Eddig tizennégyen haltak meg a fertőzés következtében és több mint 250 embert kezelnek kürházban. A megbetegedettek mintegy 70 százaléka hajléktalan - adta hírül hétfőn a Los Angeles Times című lap.

Az első megbetegedésekről még júliusban adott hírt az NBC televízió - akkor a dél-kaliforniai börtönökben ütötte fel fejét a kór -, ám a járványt azóta sem sikerült megfékezni. San Diego mellett Santa Cruzban és Los Angelesben is diagnosztizáltak fetőzötteket.

A járványos betegségekkel foglalkozó központ (CDC) szóvivője szerint az elmúlt két évtized legsúlyosabb hepatitisz-járványáról van szó, s a betegség hosszú lappangási ideje miatt egyelőre nem tudni, hogy hány fertőzött lehet még.

A járványügyi szakemberek egyelőre még nem tudták pontosan meghatározni, hogy mi lehet a megbetegedések oka, de mivel a beteg elsöprő többsége a hajléktalanok közül kerül ki, azt gyanítják, hogy a különböző jótékonysági és emberi jogi szervezetek által kiosztott élelmiszercsomagok lehettek fertőzöttek.

Egyes feltételezések szerint tonhalkonzerv is okozott megbetegedéseket dél-kaliforniai éttermekben.

 

(Forrás: szeniormagazin.hu;MTI | Kép: pixabay.com)