Jump to content

Folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja

2018. 02. 26. 09:00

Hetvennégy szakmai szervezet összefogásával idén is folytatódik az az átfogó egészségvédelmi szűrőprogram, amely már nyolc éve áll a közösségek szolgálatában. Az idei évtől ez a sokoldalú kezdeményezés további elemekkel bővül, ugyanis elrajtol a Megelőzés éve 2018-2019 kampány.

 

A magyar lakosság a kiemelten nagy kockázatú csoportba tartozik

A magyar népesség megbetegedési és halálozási viszonyai az elmúlt évtizedben nem mutattak számottevő javulást. Sőt bizonyos betegségtípusok előfordulási gyakorisága folyamatosan növekszik, ezért ebben az évben elindították a Megelőzés éve 2018-2019 elnevezésű kampánysorozat – közölte a program kommunikációs ügynöksége az MTI-vel.

A szűrőprogram nyolc éve alatt 1500 helyszínen több mint hatmillió vizsgálatot végeztek, 500 ezer látogatót fogadtak, a kitöltött kérdőívek száma elérte a 15 milliót. Az elmúlt évek statisztikai adatainak tükrében kijelenthető, hogy a magyar lakosság a kiemelten nagy kockázatú csoportba tartozik.

Minden második ember szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedésben hal meg. Legalább hárommillió embernek magas a vérnyomása, egymillióan cukorbetegek, a lakosság negyven százaléka túlsúlyos. Az uniós átlaghoz képest az emberek jóval többet dohányoznak, több alkoholt fogyasztanak, viszont sokkal kevesebb zöldséget és gyümölcsöt esznek, ugyanakkor a legtöbben mozgásszegény életmódot folytatnak.

Jobban oda kellene figyelnünk az egészségünkre

A szakemberek tapasztalatai azt mutatják, hogy az emberek még mindig nem törődnek kellőképpen az egészségükkel: nem élnek a szűrővizsgálat adta lehetősséggel, ezért sokszor csak akkor ismerik fel a betegségeket, amikor már nincs segítség. A halálozási statisztikák megváltoztatásához mindenképpen a lakosság tudatos felkészítésére és folyamatos tájékoztatására van szükség. A fentiekhez hozzátették: mindenki felelősséggel tartozik önmagáért és családjáért, ezért élnie kell a szűrővizsgálat adta lehetőséggel.

A megkérdezettek tíz százalékánál találtak eltérést a szív- és érrendszeri szűrővizsgálatok során. A vércukorszint vizsgálata csaknem kilenc százalékban mutatott kóros értékeket. Az emberek többsége tisztában van azzal, hogy a magas koleszterinszint komoly kockázati tényező, mégsem tesznek semmilyen konkrét lépést a megelőzés érdekében, a mért koleszterinérték közel harminc százalékban eltért a normál értéktől.

A programszervezőinek adatai szerint a nők és a férfiak körében közel egyforma volt a krónikus vesebetegség, a cukorbetegség, a légúti betegség, allergia előfordulási gyakorisága, míg laktózintolerancia a látogatók majdnem tíz százalékát érintette. Jelentős volt a szembetegség mértéke, valamint gyakori az emelkedett húgysavszint is.

Fontos a rizikófaktorok mielőbbi kizárása

A daganatos megbetegedések a lakosság majdnem felét – többet, mint tavaly –, az anyagcsere-betegségek pedig több mint negyven százalékát érintik. A középkorúak esetében a vastagbéldaganat rizikótesztjének eredménye húsz százalék, míg a neuropátia-rizikóba az emberek mintegy négy százaléka sorolható. A neuropátia a perifériás idegeket érintő, általában valamilyen anyagcsere-betegséghez kapcsolódó károsodást jelent.

A rizikófelmérési kérdőívekből kiderült, hogy a szűrésen résztvevők több mint huszonöt százaléka dohányzik. A válaszok alapján kiderült az is, hogy a megkérdezettek valamivel több mint negyven százaléka szeretne abbahagyni a dohányzást.

A rizikófaktorok csökkentésének, valamint az egészséges életmódnak az egyik fontos feltétele a gyümölcsökben és zöldségfélékben gazdag, sószegény táplálkozás. A kérdőíves felmérésnek köszönhetően kiderült, hogy a résztvevők több mint hatvan százaléka naponta, valamivel több mint harminc százalékuk pedig csak hetente fogyaszt zöldség- és gyümölcsféléket. S sajnos még mindig alacsony azoknak a száma, akik naponta időt szakítanak a mozgásra.

(Forrás: szeniormagazin.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)