Jump to content

Hasznos: húsz egészségügyi szűrőbusz járja az országot júniustól

2018. 04. 03. 09:00

Elsősorban a daganatos betegségek megelőzése érdekében tíz egészségügyi szűrőbusz járja az országot, ez a flotta hamarosan megduplázódik.

Hubay György a városi Salkaházi Sára-program igazgatója elmondta, hogy az akció is azt bizonyítja, hogy a betegek és az egészségügyi dolgozók számíthatnak a kormányra, hiszen például a szűrőbuszok működését biztosító "Helybe visszük a szűrővizsgálatokat!" elnevezésű országos program keretein belül is komoly forrásokat biztosítanak a megelőzésre.

Kiemelte: a Salkaházi Sára-program igazgatójaként is fontosnak tartja az idős emberek egészségének megőrzését. Az akció során a betegségek időbeni felismerésével életeket menthetünk - fogalmazott.

A buszokon például ingyenes szájüregi és bőrgyógyászati vizsgálatokat végeznek a szakemberek, de táplálkozási tanácsokat is adnak.

A város önkormányzata a fiatalok egészségére is nagy figyelmet fordít, amit az egy éve működő Miskolci Egészségfejlesztési Intézet (MEI) létrehozása igazol a legjobban - közölte Hubay György, hozzátéve: a MEI-t azért hozták létre, hogy folyamatos egészségügyi szűrést biztosítsanak az iskolások számára, eddig 57 oktatási intézmény diákjait sikerült kivizsgálni.

Mint elmondta, Miskolcon 2010 óta több mint egymilliárd forintot költöttek a járóbeteg-ellátás fejlesztésén belül az orvosi rendelők felújítására, 2020-ra az összes önkormányzati tulajdonú rendelő megújul.

(Forrás: szeniormagazin.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)