Jobbágy Mária, az újpalotai Alzheimer Café mentálhigiénikusa az Életkor stábjának elmondta, az országban jelenleg harminc körüli Alzheimer Café működik. Hozzátette, hogy a találkozót azért hívták életre, mert úgy gondolták, hogy a cafék működésében minőségi előrelépést jelentene, hogyha a szakemberek összegyűlnének és tapasztalatot cserélnének.

A mentálhigiénikus arról is beszélt, hogy az a belső energia, ami a kétségbeeséstől elvezet a megoldásig, azokban a személyekben található meg, akik ezt az állapotot valamilyen szinten ismerik hozzátartozóként vagy  gondozóként, de a személyes érintettség nagyon fontos.

Horváth Szilveszter és felesége, Petrovics Zsuzsa saját „kálváriájukat” írták meg Alzheimer nyavalya című könyvükben Horváth Szilveszter édesanyja betegségével kapcsolatban. Gondolatait azoknak a hozzátartozóknak címezte, akik hasonló problémával küzdenek.

A könyv megírása egyfajta terápia volt a szerző házaspár számára. A kiadványból származó bevételről is lemondtak. Urbán Szilvia, a Csokonai Művelődési Ház telephelyvezetője arról beszélt, vállalták azt, hogy a kötet eladásából származó teljes bevételt Alzheimer-rendezvények megszervezésére, a betegség minél szélesebb körben való megismertetésére fordítják. A nemrégiben megtartott találkozó volt az első ilyen jellegű esemény – tette hozzá.

Tatai Tamás, aki maga is gondozó családtag arról beszélt, hogy az ország valamennyi pontjáról érkeztek résztvevők a találkozóra. Olyan szakemberek, akik a saját kis közösségeikben ezzel foglalkoznak , és értek már el e területen sikereket, Alzheimer cafékat működtetnek. De szép számmal jelentek meg olyan érdeklődők is, akik most szeretnék ezt a segítő tevékenységet elkezdeni.

Heim Szilvia családorvos, egyetemi oktató szerint az Alzheimer cafék nagyon fontos fórumok az érintett családoknak és betegeknek egyaránt. Megbélyegzés, kötöttségek és szégyenérzet nélkül feltehetik a kérdéseiket, választ kaphatnak azokra, megoszthatják egymással az aggodalmaikat, gondjaikat, tapasztalataikat.

Juhász Ágnes szakíró, demenciaspecialista a Demencia-szakápolás – Érezni. Érteni. Tudni! című könyve kapcsán elmondta, hogy a címadás is tudatos volt. Véleménye szerint ez a sorrend azt a folyamatot is leírja, amin a gondozók átmennek. A szerző Ausztráliában és Angliában szerzett többéves ápolói tapasztalatot. Megjegyezte, hogy ezekben az országokban már a 80-as évek eleje, közepe óta különálló betegségként kezelik a demenciát. Több mint két és fél évtizede kezdték meg a betegség különböző típusainak meghatározását, így elegendő idő eltelt már ahhoz, hogy a megbélyegzés lekerüljön erről a betegségről. A specialista kiemelte, hogy ő ezt a fajta pozitív hozzáállást igyekszik idehaza képviselni.

Az első lépés, hogy a hozzátartozók mondjanak nemet az elszigeteltségre, hiszen csak ilyen módon épülhet ki olyan társadalmi közösség, amelynek tagjai nemcsak tudják, hanem értik is, hogy mi a demencia.