Jump to content

Forradalmasította az infarktusellátást a Semmelweis Budapest Award idei díjazottja

2018. 12. 09. 16:02

A Semmelweis Egyetem (SE) legnagyobb presztízsű nemzetközi tudományos elismerését, a Semmelweis Budapest Awardot, a szívinfarktus-ellátás forradalmasításáért veheti át a világ egyik legismertebb klinikai kutató kardiológus professzora, Petr Widimsky.

A közlemény szerint Petr Widimsky a prágai Károly Egyetem és az egyetemi kórház professzora, a szívcentrum vezetője és az egyetem orvoskari dékánja. Tudományos munkájának legfontosabb társadalmi jelentősége, hogy az általa vezetett klinikai vizsgálatok eredményei alapjaiban változtatták meg a szívinfarktus ellátását.

Az úgynevezett Prague-vizsgálatok során sok ezer tagú betegcsoporton bizonyította, hogy a katéteres szívkoszorúér-tágítás hatékonyabb terápia a heveny szívizominfarktussal kezelt betegek ellátásában, mint a korábban széles körben alkalmazott vérrögoldó infúziós kezelés. A Prague-vizsgálatok eredményei alapján az alkalmazott módszerek széleskörű elterjedésével mintegy felére csökkent az infarktuson átesett betegek kórházi halálozása, a szívkatéteres koszorúér-megnyitás több millió emberen segített.

Százezer ember életét mentették még

Csak Magyarországon a 2003-óta fokozatosan bevezetett szívkatéteres infarktusellátás becslések szerint százezer ember életét mentette meg – hangsúlyozták.

A tájékoztatás szerint a katéteres koszorúér-tágítás során a heveny szívinfarktus miatt kórházba szállított beteg koszorúereit egy vékony csővel (szívkatéter) közvetlenül tudják vizsgálni és szükség esetén terápiás beavatkozásra is sor kerülhet. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy a panaszt okozó szűkületet, illetve elzáródást újra megnyissák és kitágítsák, azaz a véráramlást ismét biztosítsák. Az esetek döntő többségében fém koszorúér implantátumot, úgynevezett stentet is helyeznek az érbe, amely hosszú távon nyitva tartja a kezelt érszakaszt.

Számos nemzetközi tanulmány

Petr Widimsky rendszeres látogatója a magyar szakmai konferenciáknak, a Semmelweis Egyetem vezető kardiológusai pedig számos nemzetközi tanulmány elkészítésében dolgozhattak együtt és több kiemelkedő nemzetközi folyóiratban publikáltak a professzorral – írták.

A közlemény szerint számos kitüntetései közül legfontosabbak az Európai Kardiológiai Társaság 2014-es aranyérme, a Cseh Köztársaság 2016-ban odaítélt Mensa Honorary elismerése, melyet a cseh nemzet intellektuális felemelkedéséért és az ország nemzetközi elismertségéért folytatott munkájáért vehetett át. Ezen felül 2017-ben a Károly Egyetem Donatio Universitatis Carolinae díját is megkapta.

A világ egyik legnevesebb tudósa

A cseh kutató több mint 20 tankönyvfejezet és 500 nemzetközi cikk szerzője, a Thomson Reuters a legtöbbet idézett cseh orvosként, valamint a világ egyik legnevesebb tudósaként tartja számon. Petr Widimsky 1979-ben vette át orvosi diplomáját, majd 1987-ben belgyógyász, 1992-ben kardiológiai szakvizsgát tett. 1979 óta a prágai Kralovske Vinohrady egyetemi kórházban dolgozik, majd 1995-ben létrehozza az intézmény szívcentrumát, melyet azóta is ő vezet. 2000 és 2003 között a Károly Egyetem rektorhelyettese, 2010 és 2018 között az egyetem III. Orvostudományi Karának dékánhelyettese.

A „Stent For Life” kezdeményezés megalapítója, és első elnöke 2008 és 2010 között. 2005 és 2015 között a cseh egészségügyi minisztérium kardiológiai akkreditációs bizottságának elnöke. „A Semmelweis Budapest Awardot az egyetem szenátusa 2009-ben alapította, az olyan természettudományos területen dolgozó, világszerte elismert eredményeket elérő tudósok elismerésére, akiknek munkássága új utat mutat és az emberiség fejlődését szolgálja” – olvasható a közleményben.

(Forrás: szeniormagazin.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)