Jump to content

A NASA orvosi eszközök tervezésével segíti a járvány elleni védekezést

2020. 04. 25. 16:35

Az amerikai Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) mérnökei orvosi eszközöket terveznek – közölte hivatalos Twitter-fiókján a NASA pénteken.

Mi általában űrrepülőket és nem orvosi eszközöket készítünk, de segíteni akarunk” – olvasható a mikroblogon.

Kaliforniai laboratóriumukban a NASA mérnökei 37 nap alatt terveztek meg egy lélegeztetőgépet, amely tömeggyártásra is alkalmas. A szerkezetet New York egyik kórházában már ki is próbálták, gyártásának és alkalmazásának engedélyezése az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyeletnél (FDA) már folyamatban van.

Az űrhajózási szakemberek más védőfelszerelést is terveznek, például sisak-oxigénlégző rendszert. Ez egyébként nem újdonság a számukra, hiszen eredetileg nagy magasságú repülésekhez kifejlesztett magassági védőfelszerelésről van szó, de mint kiderült, a Covid-19 betegségben szenvedő, de enyhébb tünetekkel rendelkező betegek kezelésére is alkalmas.

A mérnökök – a hivatal közlése szerint – eddig mintegy 250 javaslatot terjesztettek elő arról, hogy a NASA hogyan segíthetné a koronavírus-járvány elleni küzdelmet. „A NASA egyedülálló módon képes a koronavírusra adandó szövetségi válasz segítésére, figyelembe véve felszereltségét, szakemberállományát és eddigi szakmai tapasztalatait” – fogalmazott Jim Bridenstine, a NASA vezetője, aki közleményt adott ki pénteken.

 

(Forrás: szeniormagazin.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)