Jump to content

Törökországban rekordmértékben, közel 400-al nőtt a halottak száma

2021. 04. 30. 20:13

Törökországban az elmúlt 24 órában 394 ember vesztette életét a SARS-CoV-2 koronavírus okozta Covid-19 betegségben és szövődményeiben, ami rekordnak számít a járvány kezdete óta - közölte péntek este a török egészségügyi minisztérium.

A járvány halálos áldozatainak száma ezzel átlépte a 40 ezret, 40 131-re nőtt. Pénteket megelőzően a halálesetek száma a múlt szerdai 362-es csúcs óta már enyhén ereszkedni kezdett, a járvány most szerdán 341, csütörtökön pedig 339 ember életét követelte.

Ezzel szemben a napi esetszám meredeken csökken. Az egészségügyi tárca beszámolója szerint ezúttal 31 891 ember szervezetében azonosították a kórokozót, miközben múlt szerdán még 62 ezer közelében járt a mutató. Most szerdán már 40 444, míg csütörtökön 37 674 volt ez az érték. A pénteki adattal az igazolt fertőzöttek száma 4,82 millióra nőtt a 83,6 millió lakosú országban.

A török vezetés a közelmúltban először április 13-án a ramadán, tehát az iszlám böjti hónap kezdetén szigorított a járványhelyzet kezelésén, majd az adatok fényében csütörtöktől egészen május 17-ig úgynevezett "teljes lezárást" rendelt el. Az intézkedéscsomag a gyakorlatban azt jelenti, hogy a török társadalom többsége hétfő és szombat között csak rövid bevásárlás vagy orvosi ellátás miatt hagyhatja el otthonát.

A törökországi oltási kampány keretében eddig a népesség 16,4 százaléka még csak az első, de 10,9 százaléka már a második adagot is megkapta a Sinovac, valamint a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltóanyagainak valamelyikéből.

(Forrás: szeniormagazin.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)