Jump to content

Egyre nagyobb az igény a természetet bemutató infrastruktúrára

2021. 06. 25. 14:43

Magyarországon a természeti környezet állapotának javítása mellett egyre nagyobb az igény a természetet bemutató infrastruktúrára, ezért azt folyamatosan meg kell újítani az érdeklődés fenntartásáért – mondta az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára Barcson szerdán.

Rácz András a Dráva Kapu Bemutatóközpont Dráva folyót és környezetét átfogóan ismertető, megújult kiállításának megnyitóján kiemelte: változnak az igények, az emberek a vízpart mellett ma már egyre többször keresik az aktív kikapcsolódás lehetőségeit. Túrázni, biciklizni, vízi- vagy fotóstúrán részt venni, alászállni a barlangok világába a nemzeti parki igazgatóságok kínálnak lehetőséget – fogalmazott.

Jelezte, felmérések szerint az elmúlt 3 évben 15 százalékkal nőtt a nemzeti parkok ismertsége, a válaszadók 94 százaléka hallott ezekről, 70 százalékuk járt is valamelyikben, és úgy szervezi a programját, hogy eljusson nemzeti parki helyszínre.

Magyarország területének negyede természetközeli állapotban van, ez európai összehasonlításban hihetetlen nagy arány
– közölte Rácz András. Hozzátette azonban, hogy a védett területek hálózata feldarabolódott az elmúlt évszázadokban, mozaikos szerkezetű lett, a fenntartásuk folyamatos munkát, beavatkozást igényel.

Kitért rá, hogy a nemzeti parki igazgatóságok a hazai ökoturizmus legnagyobb letéteményesei: a mintegy 700 magyarországi ökoturisztikai létesítmény felét ezen igazgatóságok üzemeltetik, infrastruktúrahálózatukban, bemutatóhelyeiken évente 1,6 millió látogatót fogadnak.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a nemzeti parki igazgatóságoknak a „projektmegvalósítások nyara” az idei, mert mintegy 30 beruházást adnak át 8,5–8,7 milliárd forint értékben.

Rácz András utalva arra, hogy a barcsi kiállítás a kifejezetten természetvédelemre fókuszáló európai uniós LIFE-program egyik projektjének részeként újult meg, rámutatott: Magyarország 38 LIFE-projektet valósított meg uniós tagságának fennállása óta, ennek 85-86 millió eurós költségéből 60 millió volt közösségi forrás.

Szászfalvi László (KDNP) országgyűlési képviselő azt mondta: a térség jövőképe, egyik legnagyobb kitörési lehetősége a turizmus, az ökoturizmus, az elmúlt években számos, ehhez kapcsolódó beruházás zárult le, illetve kezdődött el.

Koós Csaba Tibor, Barcs polgármestere beszámolt arról, hogy a közelmúltban adták át a Barcs-Drávatamási kerékpárutat, és bicikliúttal kötik össze a drávai szabadstrandot a Dráva Kapu Bemutatóközponttal.

Závoczky Szabolcs, a bemutatóközpontot üzemeltető Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója elmondta, hogy a Dráva és környezete élővilágával foglalkozó kiállítás 2008-ban nyílt meg, megújítását az elmúlt több mit egy évtized alatt lezajlott technikai fejlődés tette szükségessé.

Az eseményen kiosztott sajtóanyagban szerepel, hogy a tárlat immár érintőképernyők segítségével is bemutatja a legjellemzőbb kétéltűeket, madarakat és emlősöket, amelyeknek nemcsak a fényképét láthatják, hanem a hangját is hallhatják az érdeklődők.
A rétek és mocsarak élővilágának megismerését új installációk segítik, ezen kívül korszerűbbek lettek az előhely-modellek, a halakat bemutató tablók és a padlón elhelyezett légifotó-térkép. Az ismeretterjesztést 31 új preparátum is segíti.

(Forrás: szeniormagazin.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)