Jump to content

Minél hosszabb ideje élnek a bevándorlók Hollandiában, annál inkább elveszítik az állami intézményekbe vetett bizalmukat

2021. 08. 09. 18:15

A Hollandiába érkező "nem nyugati hátterű" bevándorlók kezdetben jobban bíznak az állami intézményekben, azonban, minél több időt töltenek az országban, annál inkább elveszítik ezt a bizalmat - írta a Dutchnews holland hírportál csütötökön, a nemzeti statisztikai hivatal (CBS) legújabb elemzésére alapozva.

A felmérés a CBS 2012 és 2019 közötti időszakra vonatkozó statisztikáin alapul, amelyben 4892 bevándorló vett részt.

A kutatásból kiderül, hogy például a Dél-Amerikából, Ázsiából és Afrikából kevesebb, mint öt évvel ezelőtt Hollandiába érkezett emberek 58 százaléka bízik a holland állami intézményekben, ugyanakkor ez az arány a több évtizede az országban élő bevándorlóknál csupán 43 százalék.

A CBS szerint ugyanez a tendencia az Európai Unióval kapcsolatban is. A bevándorlóknak unióba vetett bizalma 62 százalékról 34 százalékra csökkent, míg a hollandoknál ez az arány 40-44 százalék. Az elemzés ugyanakkor azt is megállapította, hogy az európai országokból és az Egyesült Államokból Hollandiába érkező bevándorlók véleménye e téren alig változott az idő múlásával.

A statisztikai hivatal szerint a különbség a származási országokból adódik: a kevésbé demokratikus vagy korrupt országokból származó emberek valószínűleg magasabb elvárásokat támasztanak a holland intézményekkel szemben, és minél tovább élnek, ott annál jobban kiábrándulnak ezekből. A kutatók véleménye szerint ebben a diszkrimináció is szerepet játszhat: az emberek elveszítik az intézményekbe vetett hitüket, ha közvetlenül szembesülnek a rasszizmussal és megkülönböztetéssel.

A CBS áprilisban közölte, hogy a bevándorlók kutatásakor a jövőben nem használja a "nyugati" és a "nem nyugati" kategóriákat, mert ezek "megosztóak" és "elkülönítőek". A hivatal a "nem nyugati" fogalom alatt az Afrikából, Dél-Amerikából vagy Ázsiából illetve Törökországból érkezőket értette.

(Forrás: szeniormagazin.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)