Jump to content

Egy falu, melyben fertőző álomkór terjed

2017. 01. 10. 09:05

A titokzatos kórra nincs magyarázat. A több ezer elvégzett vizsgálat nem hozott eredményt. A kis Kazah falu lakói már beletörődtek helyzetükbe méghozzá olyannyira, hogy párnával járnak dolgozni.

Az első feljegyzés a hirtelen bekövetkezett, több napig tartó alvásról 2010-ben látott a napvilágot. Az esetre azóta sincs szakszerű magyarázat sőt, egyre több és több ilyen helyzethez riasztják a szakértőket.

Kalachiban (merthogy ez a neve a falunak) lassan a mindennaposnak számítanak azok esetek, amikor hirtelen valaki elalszik tevékenykedés közben.

A furcsa álomkór rosszulléttel, szédüléssel, egyes esetekben memóriavesztéssel párosul. Az álomba zuhanástól az ébredésig általában 3-4 nap telik el. Közben bárhogyan próbálják keltegetni az illetőt, az egyszerűen semmire sem reagál.



A megszólaltatott lakosok –egy kis fanyar cinizmussal – úgy nyilatkoztak a helyzetről, mintha megszokták volna azt. Az egyik nő azt mondta, hogy fel van készülve arra, hogy bármikor rátörhet a kórság, így akárhova is menjen, mindig visz magával pár váltás ruhát.

A jelenségre az orvosok sem találnak magyarázatot. Azok, akik érintkeztek a „fertőzöttekkel” maguk is elkapták az álomkórt. Eddig több mint 7000 vizsgálatot végeztek el a pácienseken, különböző vérmintákat analizáltak, szövettani mintákat vettek, de minden erőfeszítés feleslegesnek tűnt, mert magyarázatot nem találtak a különös, és egyedülálló betegségre.

A helyiek a Russia Today stábja is megszólaltatta, akik a közelben lévő egykori szovjet uránbányát okolják a megmagyarázhatatlan történésekért.

Bármi is álljon a háttérben, elég hátborzongató a helyzet.

 


További érdekességekért, bátran keresd fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!

(Forrás: szeniormagazin.hu | Kép: pixabay.com)